Bár konkrétum még nincs, a Red Bull milliárdos, Dietrich Mateschitz már jó ideje bejelentette, hogy 2010-re csak egyik csapatát szeretné pénzelni a jelenlegi kettő helyett, ha ugyanis nem változnak a szabályok, akkor a vásárolt kasztnik betiltásai miatt két külön konstruktőrt kellene finanszírozni.
Bár a pletykákkal ellentétben Mateschitz társtulajdonosa, és egyben a Toro Rosso csapatfőnöke, Gerhard Berger nem kért a mostaninál több támogatást az üdítőmágnástól, de azt elismeri, hogy bajban lenne társ nélkül.
“Egyedül nehezen menne a dolog. Jól lenne egy autógyártó támogatása, ami jelenleg hiányzik” – nyilatkozta az osztrák a Gazzetta dello Sportnak.
A Forma-1-es mezőnyben pillanatnyilag hat csapat működik gyártói tulajdonban (a McLaren résztulajdonban), azonban vannak, akik szerint ez sem jelent biztos jövőt, a globális gazdasági helyzet miatt bajba is kerülhetnek.
“A gyártóktól pénzügyileg erősen függő csapatok, amelyeknek nincs saját szponzori bázisuk, nehéz helyzetbe kerülhetnek. Persze nem valószínű, hogy [a gyártók] hirtelen ejtik őket, az ilyesmi azért komolyabb döntés” – nyilatkozta nemrég az egykori csapatfőnök, és motorsportguru David Richards.




