“Egyértelműen úgy tudom, hogy a csapat tárgyal Fernandóval, de azért van még kérdőjel. Folynak a megbeszélések, én is tárgyalok a Hondával és minden csapattal. Még versenyezni akarok” – mondta a 36 éves brazil Valenciában.
Egy brit lap korábban már arról számolt be, hogy a spanyol versenyző és a Honda egy évre meg is állapodtak, más forrás azonban azóta sem erősítette meg a dolgot. Az biztos, hogy a Hondánál elégedettek a mostani pilótapárossal is, de ha Alonso jönni akar, mindenképp elbúcsúznak valakitől.





