“Jövőre lehetnek majd változások, de sosem láttam még olyat, hogy egy sereghajtó egyik évről a másikra az élre ugorjon. Mindig csak lépésről lépésre megy az ilyen. Nehéz lesz tehát felzárkózni, legyen szó akár az aerodinamikáról, akár a motorról vagy épp a gumikról. Nehéz dolog lesz az élcsapatok autóinál jobbat készíteni” – magyarázta egy rádióinterjúban a spanyol.
Érdekesen fogalmazott Alonso, ugyanis ugyanúgy üzenhetett ezzel a Reanult-nak arról, hogy nem bízik a fejlesztéseikben, mint az őt a napokban körbeudvarló Hondának, akik idén ugyan a mezőny végében toporognak, de 2009-re nagy terveik vannak, méghozzá vele. A hondás üzenetekre egyébként így reagált a spanyol:
“Nagyon sok szép és pozitív dolgot mondtak, és ezt értékelem is, de egyelőre még az idei évre összpontosítok. Nem dobjuk be a törölközőt, az utolsó körig küzdeni fogunk majd” – adott “nesze semmi, fogd meg jól” választ a Cadena SER riporterének a jövőt illetően Alonso.




