Alonso maga is utalt már arra, hogy szívesen versenyezne a Forma-1 legjobb csapatánál, és az is köztudott, hogy akár az idei év után is elhagyná a Renault-t, ha épp úgy alakul a dolog.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo nemrég arra utalt, hogy őrültség lenne Alonsót Kimi Räikkönennel párosítani, de a mostani hírt a 2010-es szerződésről ez nem gyengíti, hanem inkább hitelesíti, ugyanis a finnek a csapatnál csak 2009 végéig szól a szerződése. Räikkönen eddig nem nyilatkozott arról, hogy a jövő év után is szeretné folytatni a Forma-1-et, így könnyen nyílhat hely a spanyolnak két év múlva.
A Ferrari másik versenyzője, Felipe Massa 2010 végéig rendelkezik szerződéssel a Ferrarinál.




