“Újra a győzelem a célunk. 2007-ben azért győztünk, mert csapatként viselkedtünk, míg mások nem. Unalmas bajnokságra számítok a nyomozók, és James Bond nélkül” ? utalt az olasz a McLarenen belüli harcra és a kémügyre.
Montezemolo szerint nagyon jó helyzetből vághatnak neki idén a szezonnak, de jósolni nem akar.
“Van egy kis aggodalom a mezőnyben az első futam előtt, ugyanis az autónk óriásit fejlődött, persze meg kell majd méretnünk magunkat a többiekkel szemben is. Remélem, hogy megnyerjük a bajnokságot újra, azt meg főleg, hogy erre nem az utolsó verseny utolsó köréig kell várni!” – nyilatkozta másfél héttel a szezonkezdet előtt az elnök.




