Bár Fernando Alonso a Brazil Nagydíj óta nem vezetett Forma-1-es autót, úgy tűnik, nem rozsdásodott be nagyon. Alonso ma vezetett először régi-új csapatánál, és máris a legjobb időt autózta a Renault-val. A spanyol mögött a mclarenes Pedro de la Rosa végzett, míg a harmadik leggyorsabb a világbajnok, Kimi Räikkönen lett.
Alonso egyelőre a Renault tavalyi autóját vezette. A nap első felében inkább csak ismerkedett az R27-essel, de a nap végére már megfutotta az 1:19.503-as legjobb időt.
A McLaren két versenyzője ma nagyon intenzív munkát végzett, de la Rosa és Heikki Kovalainen is száznál több kört teljesített a jerezi pályán.
A Ferrari különböző beállításait próbálgató Kimi Räikkönen után nagyon szoros eredmények születtek, további három versenyző végzett egy tizeden belül a finn mögött. A negyedik legjobb a williamses Nico Rosberg lett, őt hajszállal lemaradva követte Felipe Massa, majd Kovalainen a McLarennel.
Ahogy tegnap, ma is jól mentek a Toro Rosso pilótái, akik már autót cseréltek. Míg Sebastian Vettel a fékeket vizsgálta, addig a másik “Sebestyén”, Bourdais a sebességváltót tesztelte. A fiatal német pilóta a hetedik, a francia pedig a nyolcadik időt autózta, de eredményüket mindössze 41 ezred választja el.
A Red Bullnál ma Mark Webber vette át David Coulthardtól a munkát- Az ausztrál a tavaly autóval körözött, de holnap skót csapattársa már a 2008-as RB4-essel gurul a pályára.
A nap harmadik legtöbb körét- szám szerint 109-et – a toyota új pilótája, Timo Glock teljesítette. A német versenyző tegnap még a csapat tavalyi autójával körözött, de ma kipróbálhatta az új TF108-at.
“Izgalmas volt a TF108-at először vezetni, és azt hiszem, jól ment. Nagyon sok kört teljesítettem, és sok adatot gyűjtöttünk, és ez is volt a célunk mára, úgyhogy elégedett vagyok. Az autóval kapcsolatos első benyomásom pozitív, reméljük, hogy a teszt végéig megbízható marad, és jól haladhatunk a fejlesztéssel!” – mondta a napot a 11. idővel záró GP2-bajnok.
A Toyota pályára küldte új tesztpilótáját, a japán Kamui Kobayashit is, de egyelőre még nem produkált versenyképes időt. Nem úgy Giancarlo Fisichella a Force Indiával – az olasz ugyan a mezőny végében zárta a napot, de hátránya egyáltalán nem volt komoly.
James Rossiter kispadozott ma, ugyanis a Super Aguri alkatrészei nem érkeztek meg rendben a még tegnap délelőtt elromlott autóhoz.
Teszt, Jerez, 2008.01.15.
|





