A teljesen kiürített iroda fala mellé több ezer hivatalos dokumentumot és szerződést raktak ki. Az iratokon többek között szerepel az ügyfelek adóazonosító jele, személyiigazolvány-száma, pontos címe és telefonszáma illetve a kocsik adatai is. A Híradó stábja olyan iratokat is felfedezett, amelyeken fénymásolva van a személyi igazolvány, az adóazonosító kártya, a jogosítvány.
Éppen az MTV stábja után érkeztek meg a rendőrök, a BRFK nyomozói megtalálták azokat az átutalási szelvényeket, amelyeket már nem küldött el az Il Ferro az ügyfeleknek.
A helyszínelők lefoglalták az udvaron heverő több ezer oldal dokumentumot, amelyek vélhetően a nyomozás aktái mellé kerülnek, hiszen a Budapesti Rendőr-főkapitányság május 2-án csalás megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozás rendelt el az Il Ferro Kft. ügyében.
Ezek után valószínűleg hiába is várnák az autósok, hogy júniusban majd fizet a cég, amelynek a számítások szerint több mint egy milliárdos tartozása van.




