Öv nélkül könnyű meghalni és még könnyebb megsérülni autóbalesetben. Ezt sokan tudják, itthon mégis csak az autósok 46-48 százaléka használja az övet, holott éltanulóként már 1976. január elsejével kötelezővé tettük használatát, hat évvel megelőzve mondjuk a briteket.

Szigorít a rendőrség

A rendőrség emiatt is tervezi a pontrendszer szigorítását, mert itthon két éven belül hat jogerősen elbírált durva kihágás után vonják be a jogosítványt, nyugaton pedig a harmadik súlyos kihágás elég ehhez. Ezzel párhuzamosan az ellenőrzést is szigorítani akarják, és a rendőrség tervei szerint a biztosítók sem fizetnek majd teljes összeget azoknak, akik induláskor a saját primitívségük miatt úgy döntöttek, hogy nem kötik be magukat.

a videó a hirdetés után indul

Zúzás az edzőtáborban

Magyar törésteszt videón
Törésteszt után. Nem sikerült eltalálni a pótkocsit
Nem azért van itt, mert árnyékban parkol
Az igazán ostobák repülőn bekötik magukat, autóban nem
A vonóhorgos Volvo elintézte a papírmasé olaszt
10 fotó
Nem azért van itt, mert árnyékban parkol

Nem azért van itt, mert árnyékban parkol

Nem azért van itt, mert árnyékban parkol


Addig is, míg ezek a tervek megvalósulnak, szerveztek egy töréstesztet a tatai edzőtáborban. Kőhajításnyira a bájos Nagy Tímeától a zord gépjárművek felvették a támadó pozíciót. Az első teszten személyautó szalad bele pótkocsiba a tervek szerint. A pótkocsi alatt áthúztak egy drótot, ennek egyik végét egy 940-es Volvóra, másik végét a halálra szánt Fiestára erősítették. Gyári törésteszteken az autók irányban tartását szofisztikáltabb módon szokták végezni, de direkt tetszett, hogy magyaros furfanggal lehet ezt máshogy is, illeszkedve a százmilliókat költő autógyárak és hazai lehetőségek közötti eltéréshez.

Elindult a Volvo, a Fiesta felgyorsult. Kissé groteszk volt, ahogy az összes tévéstáb beáll az ütközésre, majd a kisautónak esze ágában sincs belemenni a pótkocsiba. A közönség derűsen fogadta, ahogy az autó kitér az irányból, elsuhan a pótkocsi mellett, átgázol egy tuján, megsturcol egy nyírfát, majd nekimegy egy fának.

A következő oldalon: négyszereplős törésteszt
Volt, aki a kis iránytévesztés ellenére sikeresnek ítélte a tesztet, mondván az érzékelők mértek és érdekes adatokkal lettünk gazdagabbak. Hurrá! Az újabb érdekes adatnál még nagyobb siker, hogy az elszabadult autó csak növényeken gázolt át. A túlélésre játszó gépben annyi életerő szunnyadt, hogy kitolatott a fa tövéből. Egyedül a kuplungja szaglott a kidurrant kerék miatt, mire beállt egy újabb teszthez.

Kamion, hátulról

Az igazán ostobák repülőn bekötik magukat, autóban nem

Az igazán ostobák repülőn bekötik magukat, autóban nem

Az igazán ostobák repülőn bekötik magukat, autóban nem


Itt egy ráfutásos balesetet mutattak be: egy kamion beleszalad a Fiestába, rátolja egy Fiat Unóra, amely belecsúszik egy 244-es Volvóba. A jelenetet gondosan lepróbálták, de a traktor vezetője aligha hibázott volna.

Nagy füsttel körítve nekifutott a sofőr és rommá törte a Fiestát, amely engedelmesen beletolta az Unót a Volvóba. A három autó közül a Fiesta végképp megsemmisült, az Uno alaposan horpadt elöl-hátul, a Volvo farán pedig alig látszott az ütközés. A svéd autóban több acél volt, mint a másik kettőben együtt, másrészt a vonóhorog felvette az ütés egy részét és az is számít, hogy a Volvo volt legkevésbé rozsdás. Ettől függetlenül meggyőző volt látni a 20 év feletti autót

A vonóhorgos Volvo elintézte a papírmasé olaszt

A vonóhorgos Volvo elintézte a papírmasé olaszt

A vonóhorgos Volvo elintézte a papírmasé olaszt


Mentőorvosok jól tudják, hogy bekötött öv nélkül a koponya a szélvédőn vagy az ajtókereten roncsolódik, a mellkast és a belső szerveket a kormány gyilkolja. A nyakcsigolyára a fej visszacsapódása jelent veszélyt, de akinek öv nélkül a kormányagyon szétloccsant a koponyája, annak ez már nem fáj.

Az sem számít neki, hogy a medencéje, térde és combcsontja hány darabra törik csak azért, mert nem volt képes bekötni magát. Egy mozdulat, és tényleg életet ment. Legalább a család kedvéért kapcsolják be!