Nagyapától apára, majd unokára szállt a veterán Warszawa 223-as, amely végül tolvajok célpontjává vált – számolt be az esetről a Kryminalki.pl.

Az 1970-es gyártású Warszawát először a nagypapa használta taxiként, majd a fiának adta azzal a szándékkal, hogy később ő tovább ajándékozza azt az unokájának akkor, ha már nagykorúvá válik. 

A patika állapotnak örvendő, gyönyörűen felújított autót Wrocław-ban lopták el egy garázsból, még szeptemberben. A helyi rendőrkapitányság szerint az elkövetők megrongálták a ház bejárati ajtaját, így jutottak be az ingatlanba. Ennek köszönhetően tudták elvinni a Warszawát, de emellett még elektromos kábeleket is magukhoz vettek a telekről. A teljes kár elérte a 80 ezer zloty-t, amiből csak az autó 60 ezer zloty-t, azaz átszámítva közel ötmillió forintot képviselt.

A ma már ritkaságnak számító autó azonnal nyomozni kezdtek a rendőrök és végül egy hétvégi ház telkén találták meg, egy sátor alá bújtatva. Az ügy kapcsán őrizetbe vettek egy varsói férfit, akit már amúgy is körözött a rendőrség, mert nem vonult be a börtönbe, hogy megkezdje büntetésének letöltését. 

A fehér Warszawa 223-as ismert volt a nosztalgia körökben. Számos autókiállításon vettek vele részt Lengyelországban és külföldön egyaránt. Az autó visszakerülése nagy örömet okozott a családnak. 

Meglepő helyen találták meg az ellopott veteránautót 1
Meglepő helyen találták meg az ellopott veteránautót 2
Meglepő helyen találták meg az ellopott veteránautót 3
Meglepő helyen találták meg az ellopott veteránautót 4
4 fotó

A Warszawa a lengyel autóipar egyik ikonikus típusa volt, amely évtizedeken át szolgálta a magánautósokat és a taxisokat egyaránt. A Warszawa 223 a lengyel autógyártás egyik legismertebb típusa, amely fontos szerepet játszott az ország háború utáni motorizációjában. A modellt a szovjet GAZ-M20 Pobeda alapján kezdték gyártani még Warszawa M20-asként, és 1957-ig szinte teljesen megegyezett az eredeti konstrukcióval. Ezt követően azonban több jelentős módosítást hajtottak végre rajta, a korszerűsített változat előbb Warszawa M20-57, majd Warszawa 200 néven futott.

1962-ben újabb átdolgozáson esett át a típus: az eredeti oldaltszelepelt motort egy modernebb, soros négyhengeres OHV-erőforrás váltotta fel, miközben a karosszériát is számos ponton módosították. Később Perkins-dízelmotoros változat is készült belőle, a Warszawa pedig taxiként is nagy népszerűségnek örvendett Lengyelországban. A típus gyártása 1973. március 30-án ért véget, addig több mint 250 ezer példány készült belőle.