A rendőrök Railpol-ellenőrzést hajtottak végre nemrég a vasvári vasútállomáson és környékén, amikor észrevették, hogy egy vonat áll az átjáróban. Látták, hogy a vasúti átjáró fényjelző oszlopa a szerelvény oldalának dőlt és megrongálódott – számolt be az esetről a Vas megyei rendőrség. 

A mozdonyvezető elmondta, hogy amikor észlelte, hogy a berendezés a sínek felé dől, a hirtelen fékezés ellenére már nem tudta elkerülni az ütközést, és nekiütközött. A balesetben szerencsére senki sem sérült meg, a vasúti közlekedés azonban a helyreállítás idejére szünetelt az érintett pályaszakaszon.

Kidöntötte a fénysorompót egy kamionos, leállt a vonatforgalom 1

A vasvári rendőrök a helyszínen rögzített nyomok alapján arra jutottak, hogy a fényjelzőt egy nagyobb jármű rongálhatta meg. A feltételezett okozót még hajnalban megtalálták egy telephelyen: a nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló szerelvényén olyan sérülések látszódtak, amelyek összhangban voltak a baleset során keletkezett rongálódással.

A 62 éves sofőr ellen a Körmendi Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást. Ennek alapesete a Büntető Törvénykönyv szerint akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, a büntetési tétel pedig súlyosabb következmények esetén tovább emelkedhet.