November 30-án lejár a plug-in hibrid autók tulajdonosaira vonatkozó határidő, ezeken az autókon kötelezően fehérre kell cserélni a zöld rendszámokat. A Vezess októberben részletesen foglalkozott a témával, akkor még több mint 30 ezer rendszámcserére váró autót tartottak nyilván. Azóta nem voltak túl aktívak az érintettek, a határidő még 25 771 autóst érint – közölte a Tudományos és Technológiai Minisztérium (TTM).

Aki elmulasztja a határidőt, nem közlekedhet tovább a régi rendszámmal, 2026. december 1-jétől az 5N és 5P környezetvédelmi osztályba sorolt, zöld rendszámmal közlekedő járművek már nem vehetnek részt a közúti forgalomban. Közúti ellenőrzés esetén a hatóság bevonja a rendszámtáblát és a forgalmi engedélyt, valamint kezdeményezi a jármű forgalomból történő kivonását. A jármű csak az átrendszámozást követően kerülhet vissza a forgalomba.

A közlemény szerint a kormányablakok felkészültek az ügyintézési feladatokra, valamennyi rendelkezésre álló, gépjárműügyekkel foglalkozó ügyintézőjükkel fogadják az ügyfeleket. A minisztérium arra kéri az érintetteket, ne hagyják az utolsó napokra a rendszámcserét.

Két lehetőség közül lehet választani

A TTM jelenleg nem tartja szükségesnek a rendkívüli nyitvatartás bevezetését, ugyanakkor az ügyforgalom alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén egyes kormányablakokban a hosszabb ügyfélfogadás lehetőségét sem zárják ki. Az ügyintézéshez előzetesen időpontot lehet foglalni a Központi Időpontfoglaló Alkalmazásban, DÁP-os vagy Ügyfélkapu+ azonosítást követően. Az időpontfoglalás nem kötelező, az érintettek sorszámhúzással is intézhetik az ügyet.

A rendszámcseréhez a tulajdonosok két lehetőség közül választhatnak. Az egyik az átrendszámozás: a jármű új, fehér alapszínű rendszámot kap, ennek díja egy pár rendszámtábla esetén 11 475 forint, a forgalmi engedély cseréje pedig további 6000 forint.

A másik lehetőség a karakterazonos rendszámcsere: a tulajdonos megtarthatja eredeti betű- és számkombinációját, amelyet fehér alapszínű rendszámtáblán gyártanak le. Ennek díja 16 605 forint, és nem szükséges hozzá a forgalmi engedély cseréje. Jelezték, hogy a karakterazonos rendszám legyártásának átfutási ideje időigényes lehet (legalább 2-3 hét), ezért különösen azoknak érdemes mielőbb intézkedniük, akik ezt választják.

Átrendszámozás esetén a tulajdonosnak gondoskodnia kell arról is, hogy az új rendszámot bejelentse a biztosítónak, az autópálya-matrica esetében a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak, valamint – ha van – a parkolótársaságnak és lízingelt autó esetén a lízingbeadónak is.

Ezért kell rendszámot cserélni

A plug-in hibrid járművek zöld rendszámának kivezetéséről még az előző kormány döntött 2024-ben. Az új szabályozás 2024. szeptember 1-jén lépett hatályba; ettől az időponttól kezdve új zöld rendszámot már kizárólag tisztán elektromos és nulla emissziós járművek kaphatnak, a korábban kiadott, plug-in hibrideken lévő zöld rendszámok használatára pedig 2026. november 30-ig biztosítottak átmeneti időszakot.

Az új kormány a szabályozást nem vonta vissza, mivel a döntés végrehajtása már két éve megkezdődött: az újonnan forgalomba helyezett plug-in hibridek már nem kaphattak zöld rendszámot, és számos tulajdonos időközben már elvégezte a cserét. A szabályozás visszavonása így azokat is hátrányosan érinthette volna, akik az előírásoknak megfelelően már alkalmazkodtak a változáshoz.