Volt idő, amikor egy új autó átvétele után az ember nem azt nézte meg elsőként, hogyan működik a telefon tükrözése, és még csak nem is az volt a legfontosabb kérdés, mennyit mutat a fedélzeti számítógép fogyasztásnak. Az új autót először be kellett járatni.
Ez nem valamiféle népi autós babona volt. A hatvanas, hetvenes és nyolcvanas évek kezelési könyvei konkrét sebességeket, fordulatszámokat, szervizpontokat és ellenőrzéseket írtak elő. Aki friss Zsigulit, Daciát vagy Škodát kapott, annak az első néhány ezer kilométer egyfajta próbaidő volt, amelyen nemcsak az autó, hanem a tulajdonos is vizsgázott. A bejáratás kérdéskörét az Arcanum Újságok régi cikkeit megidézve járjuk körbe.
A régi motorok gyártási pontossága, anyagminősége és felületmegmunkálása messze elmaradt a mai szinttől. A dugattyúgyűrűknek, hengereknek, csapágyaknak, fogaskerekeknek és más egymáson mozgó alkatrészeknek időre volt szükségük ahhoz, hogy megfelelően összekopjanak. Az első időszakban ezért nagyobb lehetett a belső súrlódás, magasabb az olajfogyasztás, és különösen fontos volt, hogy a motort ne terheljék azonnal teljes gázzal.
Az új autó hamar visszakerültek kötelező szervizelésre. Fotó: Bojár Sándor/Fortepan
A bejáratás azonban ennél többet jelentett. Az első néhány száz vagy ezer kilométer után gyakran következett olajcsere, csavarok utánahúzása, szelephézag-ellenőrzés vagy futómű-beállítás. Olyan műveletek ezek, amelyek egy mai új autó vásárlójának már ismeretlenek.
„A bejáratás tartama alatt a szokásosnál gyakrabban kell ellenőrizni a kerekek melegedését, a fékolaj állását, az ékszíj feszességét, a gumiabroncsok levegőnyomását, az akkumulátor savszintjét. A bejáratás egyébként arra is alkalmat ad, hogy összeszokjunk a gépkocsival, megismerjük a stabilitását, gázérzékenységét, a fékezés alatti viselkedését, szóval fokozatosan felkészülhetünk az „igazi” utazásokra.” – Zalai hírlap, 1977.
Zsiguli: az első 500 kilométeren még 90-nel sem nagyon illett menni
A Zsiguli kezelési utasítása egészen pontosan megszabta, milyen sebességgel közlekedhetett az új autó tulajdonosa.
A VAZ–2101 egyik fennmaradt kezelési könyvében külön táblázat szerepel a bejáratás alatti megengedett legnagyobb sebességekről. Az első 500 kilométeren első fokozatban 20, másodikban 40, harmadikban 60, negyedikben pedig 90 km/óra volt a határ. 500 és 2000 kilométer között ezek az értékek 30, 50, 70 és 110 km/órára emelkedtek.
Vagyis a tulajdonos nem kapott egyszerűen egy általános tanácsot, hogy „az elején azért óvatosan”. Táblázatba foglalták, meddig húzhatja az egyes fokozatokat.
A Zsigulinak se lehetett azonnal taposni. Fotó: Mezey András/Fortepan
Az első komolyabb műszaki átvizsgálás is ehhez az időszakhoz kapcsolódott. A kezelési dokumentáció szerint az új autónál 2000–3000 kilométer környékén sor került olyan ellenőrzésekre és karbantartási műveletekre, amelyeket később már hosszabb periódusokban végeztek.
Központi téma volt ez, voltak akik a bejáratás tökéletesítése érdekében azonnal olajat cseréltek volna, de a Tükör 1972-es cikke nem ajánlotta ezt a trükköt:
„Emlékeztetőül csak annyit: ha a sebességváltót helyesen használjuk, ha időben kapcsolunk előre és vissza (tehát ha a motort állandóan közepes fordulatszámokkal járatjuk és a gázpedált az első 2—3000 km-ig nem nyomjuk be teljesen), a motor egyszerűen nem vesz tudomást arról, hogy az autóban hányan ülnek, és hogy sík úton közlekednek-e, vagy hegynek fölfelé.
Hallottunk arról, hogy sokan a vadonatúj Zsigulibankicseréltették a motorolajat, abban a reményben, hogy valami márkás, külföldi olajjal lényegesen jobban sikerül majd a motor bejáratása. Erről a meggondolatlan cselekedetről mindenkit szeretnénk lebeszélni.
A motorba gyárilag betöltött olaj ugyanis kifogástalan, tehát egyrészt semmi szükség nincs a cseréjére, másrészt pedig ha a motornak valamilyen oknál fogva mégis valami hibája keletkeznék az első garanciális szervizig, és a szervizben észreveszik (mert észreveszik!) az olajcserét, az illető elveszíti a garanciát. Váljunk el tehát azzal, hogy az első néhányezer kilométert megtesszük az autóval.”
Dacia 1300: háromezer kilométer türelem
A román Dacia 1300 bejáratása még egyértelműbb példa arra, mennyire komolyan vették ezt az időszakot.
A típus korabeli műszaki kézikönyve szerint a teljes bejáratási periódus 3000 kilométer volt. Az első 1000 kilométeren 90 km/óránál nagyobb sebességet nem ajánlottak, majd a terhelést fokozatosan lehetett emelni egészen addig, amíg 3000 kilométernél megszűntek a külön korlátozások.
Dacia 1300 Fotó: Gulyás Zsuzsa/Fortepan
A tanácsok között szerepelt a hirtelen gyorsítások kerülése, különösen hideg motornál, valamint a műszerek folyamatos figyelése. A vezetőnek szemmel kellett tartania a hűtővíz hőmérsékletét, az olajozást és a töltést, és ha szokatlan zajt vagy működést tapasztalt, a garanciaidő alatt azonnal szervizhez kellett fordulnia.
Mai fejjel kissé furcsának hat egy másik korabeli tanács: a bejáratás során lehetőleg egyenletes sebességgel, jó minőségű, kis forgalmú aszfaltúton kellett haladni. Ennek célja az volt, hogy a motor tartósan hasonló terhelésen dolgozzon, és az alkatrészek fokozatosan kopjanak össze.
Trabant – 750 kilométer után jöhet a szerviz
Kétütemű motorjával a Trabant külön bánásmódot igényelt, az első szervizlátogatást már 750 kilométter megtétele után be kellett iktatni.
Trabant 600. Bojár Sándor/Fortepan
„HÉTSZÁZÖTVEN KILOMÉTER — legalább ennyit kell megtenni az első szervizig, az első garanciális átvizsgálásig. A kocsi bejáratásának legérdekesebb szakasza ez, mindamellett sok figyelmet igényel.
Figyelnie kell a kocsit. A szerviz dolgozói ugyan kipróbált, jó szakemberek, az a viszonylag rövid idő azonban, amit a kocsival töltenek, nem világosíthatja fel őket minden esetleges hibáiról. Az ismeri a kocsit, aki jár vele, annak kell tehát felhívnia sok mindenre a figyelmet.
Ha esetleg valami zörgést, a rugózásra, motorfordulatszámra rezonáló hangot hallunk valahonnan, nyomozzuk ki, honnan ered. Lehet, hogy magunk is rátalálunk, s egy csavar erősebb meghúzásával megszüntethetjük a bajt. De ha nem találjuk, jegyezzük fel magunknak, s mondjuk el a szervizben.
Figyeljük a motort, a váltót: jól húz-e, megfelelő-e az üresjárat, könnyen lehet-e kapcsolni, nem akad-e a váltókar valahol? A motor üresjáratánál kigyullad-e a töltésellenőrző lámpa, s elalszik-e, ha a motor már kellő fordulatra hozta a dinamót? Jó-e a kormány, nem bizonytalan-e a kocsi úttartása?
Tekintsük orvosnak a szerviz szerelőjét, s „gyengélkedő gyermeknek” a kis Trabantot: magunknak kell elmondani helyette, ha valami panasza van.” – Autó-Motor, 1962. január-június
Ma is létezik?
A modern motorok gyártási pontossága, felületkezelése, anyagminősége és kenése sokkal fejlettebb. Egy mai tömegmodellnél nem kell úgy rettegni az első 500 kilométeren a gázpedáltól, mint egy ötven évvel ezelőtti autónál.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden autó a gyárból kigurulva kész teljes teljesítményt nyújtani. A Dacia mai kezelési könyvében például továbbra is külön fejezet foglalkozik a bejáratással. A benzines
Duster esetében az első 1000 kilométeren legfeljebb 130 km/óra és nagyjából 3000–3500/perces fordulatszám szerepel ajánlásként. A gyártó szerint a motor csak körülbelül 3000 kilométer után adja teljes teljesítményét. A dízelnél az első 1500 kilométerre vonatkozik korlátozás, 2500/perces fordulatszámhatárral.
A sportautók világában pedig még szigorúbb előírásokat találunk. A BMW M-modelleknél ma is létezik bejáratási időszak, és a gyártó dokumentációjában 000 kilométeres bejáratási szerviz szerepel több M-modellnél. A BMW azt is külön jelzi, hogy a rajtautomatikát a bejáratás alatt nem szabad használni.
A Porsche kézikönyvei hagyományosan még hosszabb, körülbelül 3000 kilométeres időszakot említenek. Ennek során kerülni kell a nagy fordulatot, a hideg motor terhelését és a versenypályás használatot.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
