A sikeres forgalmi vizsga után sok családban hamar előkerül a következő kérdés: mikor adjuk oda úgy az autó kulcsát a friss jogosítványosnak, hogy már senki nem ül mellette? Jogilag viszonylag egyszerű a helyzet, biztonsági szempontból azonban nincs dátum vagy kilométerszám, amely után valaki automatikusan tapasztalt sofőrré válik.
Magyarországon B kategóriás jogosítvány 17 éves kortól szerezhető. A 18. életév betöltéséig azonban ezzel csak Magyarország területén lehet vezetni. Sőt, a megszerzésétől számított két évig a jogosítvány kezdő vezetői engedélynek számít, így B kategóriával utánfutót kezdő jogosítvánnyal nem szabad vontatni.
A jogosítvány még nem jelent rutint
A KTI közlekedésbiztonsági szakportálja arra hívja fel a figyelmet, hogy a baleseti kockázat éppen az önálló vezetés első időszakában a legmagasabb. A kezdőknek gyakran a veszélyhelyzetek felismerése, a megfelelő sebesség megválasztása és saját képességeik reális ismerete okozza a legtöbb gondot.
Éppen ezért nincs sok értelme azt mondani, hogy például 500 vagy 1000 kilométer után már mehet egyedül. Ezer kilométert le lehet vezetni ugyanazon az útvonalon, nappal és száraz időben úgy, hogy közben alig találkozik a sofőr nehéz helyzettel.
Jobb módszer, ha a szülő még néhány alkalommal végigül egy-egy hosszabb utat, és figyeli, szükség van-e segítségre. Ha továbbra is rendszeresen elhangzik, hogy „lassíts”, „nézz körül” vagy „tarts nagyobb követési távolságot”, akkor valószínűleg érdemes még gyakorolni.
Hogyan tesztelheti a szülő gyermeke vezetési tudását?
Egy 45–60 perces közös úton például, ahol a szülő ezúttal nem oktat, hanem figyel, és csak végszükség esetén avatkozik közbe. A kezdő sofőrről akkor mondhatja el, hogy már felkészült az önálló vezetéshez, ha több egymást követő úton is:
- figyelmeztetés nélkül betartja a sebességhatárokat, és az útviszonyokhoz igazítja a tempóját;
- megfelelő követési távolságot tart;
- időben észreveszi a gyalogost, kerékpárost, fékező vagy besoroló járművet;
- magától használja a tükröket, ellenőrzi a holtteret és jelez;
- biztonságosan sorol be, vált sávot és hajt be kereszteződésbe;
- váratlan helyzetben nem pánikol, hanem kontrolláltan reagál;
- vezetés közben nem használja a telefonját;
- és ha alkalmanként képes azt mondani: „ezt az utat most nem vállalom, mert – például – fáradt vagyok”.
Fokozatosan jöhet az önállóság
Az első egyedüli utak lehetőleg ismerős környéken, nappal és jó időben történjenek. Utána jöhet a sűrűbb városi forgalom, az autópálya, majd az éjszakai vagy rossz időben történő vezetés. A KTI szerint érdemes arra is figyelni, hogy a fiatal többféle közlekedési helyzetben szerezzen tapasztalatot.
A barátokkal teli autót első körben felejtsük el. A beszélgetés, a zene és a kortársak előtti bizonyítási vágy további figyelemelvonást és kockázatot jelenthet.
Az autó megválasztása sem mindegy: kezdőnek nem feltétlenül a legerősebb családi autó a legjobb választás. Sokkal fontosabb a könnyű kezelhetőség, a biztonság, az ESP, illetve lehetőség szerint az automatikus vészfékező rendszer.
Érdemes előre megegyezni néhány egyszerű szabályban:
- Telefonhoz vezetés közben nem nyúlunk.
- Magyarországon alkoholfogyasztás után nincs vezetés.
- Az első időszakban nem ül be rögtön egy teljes baráti társaság.
- Fáradtan, feldúltan vagy akár egy buli után is lehet azt mondani: ma nem vezetek.
És a jelentős gyorshajtás nem „becsúszott hiba”. Az már döntés. Ilyenkor indokolt lehet egy lépéssel visszavenni az önállósodásból. A szülő feladata azonban nem az, hogy éveken át figyelje, merre jár a gyereke. Éppen ellenkezőleg. A jó szülői kontroll saját maga megszüntetésére törekszik.




