Míg januárban még nagyjából 88 forintnyi mozgástér volt a gázolaj importbeszerzési ára és a nettó hazai kiskereskedelmi ár között Magyarországon, augusztusra ez mindössze 17–18 forintra olvadt a Portfolio iparági adatai szerint. Vagyis ha a nemzetközi piacon újabb nagyobb drágulás jön, annak hatása sokkal gyorsabban megjelenhet a magyar kutakon.

Szlovéniában már 2 euró fölött a gázolaj ára

Szlovéniában a dízel szabályozott ára első alkalommal emelkedik két euró fölé kedden. Az energiaügyi és infrastrukturális minisztérium hétfői közlése szerint a dízel literje 2,1 centtel, 2,01 euróra (730 forintra) drágul. A szabályozott árakat továbbra is a világpiaci olajtermékárak, valamint a dollár és az euró árfolyamának alakulása alapján határozzák meg. A számításnál az olajtermékárak hétnapos átlagát veszik figyelembe. Magyarországon a gázolaj aktuális átlagára jelenleg 709 forint.

A helyzetet ráadásul nem elsősorban a forint gyengülése vagy maga a kőolaj drágulása okozta. Az idei nagy áremelkedés mögött főként az európai dízelpiac megugró ára áll, amely több alkalommal jóval gyorsabban emelkedett, mint a Brent olaj ára. A dízel és a nyersolaj ára közötti finomítói különbözet, az úgynevezett crack spread ráadásul történelmi csúcsra került, ami jól mutatja, mennyire beszűkült a dízel kínálata a nemzetközi piacon.

Pattanásig feszült a helyzet, elszabadulhat a gázolaj ára Magyarországon 1

Közben az importőrök helyzete is egyre nehezebb. Januárban és februárban még körülbelül 40 forintos különbség volt a hazai nagykereskedelmi ár és a regionális importbeszerzési ár között, ez azonban később szinte teljesen eltűnt. Júliusban előfordult, hogy a magyar nagykereskedelmi ár még az import beszerzési költségénél is alacsonyabb volt. Ez azért probléma, mert ha a külföldről behozott dízel a szállítási és egyéb költségekkel együtt már nem hoz megfelelő megtérülést, az importőröknek kevésbé éri meg Magyarországra szállítani az üzemanyagot.

A jó hír: véget ért a Dunai Finomító javítása

A Mol befejezte a tavaly októberi tűzben megsérült AV3 nyersolaj-desztilláló üzem helyreállítását, amelyre mintegy 18 milliárd forintot költött a vállalat. Most az üzem tesztelése és fokozatos újraindítása következik, a termelés pedig a tervek szerint októberben indulhat újra, így a finomító ismét elérheti a teljes kapacitását. Az AV3 visszatérése különösen fontos a dízelpiac szempontjából, hiszen az elmúlt időszakban a kieső kapacitás miatt a gázolajellátás is nehezebbé vált Magyarországon. A teljes kapacitás azonban nem egyik napról a másikra áll vissza: az újraindítás lépésenként, szigorú teszteléssel zajlik majd.

A következő időszak egyik nagy kérdése ezért már nem pusztán az, hogy mennyivel drágulhat tovább a dízel, hanem az is, hogy milyen ár mellett marad elegendő üzemanyag a magyar piacon. A Portfolio cikkének szerzője szerint a jelenlegi, vékony árrések mellett egy újabb nemzetközi dízelársokk vagy forintgyengülés jóval gyorsabban gyűrűzhet be a hazai árakba. Ha pedig tartósan túl alacsony marad a magyar árszint, az az import mellett a kisebb hazai benzinkutak működését is veszélyeztetheti.

A geopolitikai konfliktusok következtében összességében napi több millió hordónyi gázolaj rekedt a Közel-Keleten és Oroszországban, ami történelmi mélypontra apasztotta az elérhető készleteket. Az európai helyzetről jó általános képet mutató Amszterdam–Rotterdam–Antwerpen (ARA) régióban (ez a kontinens legnagyobb logisztikai és kereskedési csomópontja a gázolaj és egyéb ásványolaj-termékek importja, tárolása és elosztása terén) például a gázolajkészletek 16 százalékkal maradtak el az ötéves átlagtól. Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a globális gázolajkínálat a télen is szűkös marad, különösen ha a közel-keleti feszültség tovább akadályozza az exportot, Oroszország pedig fenntartja gázolajexport-tilalmát.

Érdemes takarékoskodni az üzemanyaggal. A Vezess friss cikkéből kiderül, melyek most a legtakarékosabb autók Magyarországon: