Nem mindennapi baleset történt csütörtökön Lengyelországban Gdansk külső részén, Lipce kerületben. A történteket egy peronon várakozó utas és az átjáró ipari kamerája is rögzítette.

A sajnálatos eset akkor történt, amikor egy bosznia‑hercegovinai állampolgárságú teherautó‑sofőr a pirosra váltó jelzés és a leereszkedő sorompók ellenére felhajtott a vasúti sínekre. A DAF nyerges vontató a félpótkocsival együtt beszorult a két sorompó közé, és teljes terjedelmében elzárta azt a vasúti átjárót, amelyen két vágány is áthalad. A gépjárművezető megpróbált kiszabadulni a szorult helyzetből, de nem járt sikerrel. 

A Gdansk központja felől érkező, Gdynia Główna–Zielona Góra között közlekedő PKP Intercity-nek esélye sem  volt megállni, ezért nagy sebességgel összeütközött a félpótkocsival, ami másodpercek alatt papírmaséként szakadt darabjaira. A wiadomosci.wp.pl információi szerint az intercity-n ekkor körülbelül 250-300 utas utazott.

 

Az ütközés után a teherautó sofőrjét, valamint a mozdonyvezetőt is kórházba szállították. Utóbbi később az orvosi vizsgálatok elvégzése után saját felelősségre távozott. A vonat utasai közül szerencsére nem sérült meg senki. A rendőrség közlése szerint sem a teherautó sofőrje, sem pedig a mozdonyvezető nem állt alkoholos befolyásoltság alatt. A helyszínelés idejére ugyanakkor órákra megbénult a környéken mind a közúti, mind pedig a vasúti forgalom. A pótkocsi darabjai több tíz méterre szétszóródtak az állomás környékén.