Az amerikai Phoenix városában nem csupán elméleti probléma a városi hősziget jelenség. A szétterülő város jelentős részét utak, parkolók, járdák és más burkolt felületek borítják, amelyek nappal elnyelik a napsugarakat, majd éjszaka ömlik belőlük a meleg.
A város ezért 2020-ban az Arizonai Állami Egyetem kutatóival közösen elindította a Cool Pavement Pilot Programot. Nyolc városrészben összesen 36 mérföldnyi, vagyis csaknem 58 kilométernyi utcát kezeltek egy CoolSeal nevű, világosabb színű, az átlagos aszfaltnál több napsugárzást visszaverő bevonattal. Azóta a technológia kikerült a kísérleti fázisból, Phoenix pedig már több mint 140 mérföldön, vagyis nagyjából 225 kilométeren alkalmazott hasonló burkolatot.
Magyarországon hasonló megfontolásbóla síneket festették fehérre augusztusban.
Akár 6-7 fokkal is hűvösebb lehet az út
A módszer alapelve egyszerű. A fekete aszfalt rengeteg napsugárzást nyel el, ezért a felszíne a nyári napsütésben brutálisan felforrósodhat. A világosabb bevonat ezzel szemben az energia nagyobb részét visszaveri.
A 2021-ben közölt első vizsgálat látványos eredményt hozott. A kezelt utak felszíne délben átlagosan körülbelül 6,7 Celsius-fokkal volt hűvösebb a hagyományos aszfaltnál. Délután körülbelül 5,8 Celsius-fok volt a különbség.
Még az útburkolat felszíne alatt is mérhető volt a hatás: ott átlagosan 2,7 Celsius-fokkal alacsonyabb hőmérsékletet mértek. Ez nemcsak a városi hősziget szempontjából lehet előnyös, hanem az útburkolat élettartamát is kedvezően befolyásolhatja. És azt tudod, miért jó, ha halott állatokat kevernek az aszfaltba? Korábbi cikkükből kiderül!
Van azonban egy bökkenő
Az energia nem vész el, csak átalakul, ez esetben átvándorol.
Délben és délután nagyjából 3 Celsius-fokos növekedést mértek a világos burkolat fölött. Magyarul: maga az aszfalt hűvösebb volt, de a róla visszaverődő napsugárzás miatt a rajta sétáló ember nagyobb sugárzási hőterhelést kapott.
Hasonló jelenség miatt lehet különösen erős a napsugárzás havas környezetben vagy vízparton is: nemcsak felülről érkezik a sugárzás, hanem a világos felszínről visszaverődve is.
A levegőt viszont nem melegítette fel
Az első phoenixi vizsgálat szerint nappal a kezelt utcák fölött mért levegő-hőmérséklet átlagosan mintegy hozzávetőleg 0,2 Celsius-fokkal alacsonyabb volt. Éjszaka, nagyjából 1,8 méteres magasságban átlagosan 0,3 Celsius-fokos csökkenést mértek.
Ez azért fontos, mert az egyik legnagyobb városi probléma éppen az, hogy a hagyományos aszfalt a nappal felhalmozott hőt órákon keresztül sugározza vissza. Ha kevesebb energia kerül az útburkolatba, este kevesebb is távozik belőle.
A 2024-ben publikált második vizsgálati szakasz hasonló következtetésre jutott: a világos burkolat nyáron továbbra is csökkentette a felszíni hőmérsékletet, miközben a levegő-hőmérsékletre gyakorolt hatást a kutatók kicsinek, de összességében kedvezőnek minősítették.
De a valódi megoldáshoz árnyékra, fákra, megfelelő várostervezésre és több, egymással együtt működő módszerre van szükség, és sokkal több zöldterületre.



