Egy héttel ezelőtt jelentette be az Opel, hogy mostantól az 1,2 literes turbómotorral is gyártja és forgalmazza a Fronterát. Az akár hét üléssel is megvásárolható szabadidőjármű korábban csak hibrid, illetve tisztán elektromos hajtáslánc-variációkkal volt elérhető, a villamosítástól teljesen mentes verziót az árérzékeny vevők (azaz Európa zöme) kedvéért hozták be a kínálatba.
Az autó műszaki paramétereiről a premier alkalmával beszámoltunk, de a magyar importőr akkor még nem tudta megmondani a modell várható hazai árát.
Ez mostanra eldőlt: a 4,4 méteres jármű az új, 100 lóerős benzinmotorral és hatfokozatú kézi sebességváltóval, a frissen bevezetett Start belépő kivitelben listaáron 7 790 000 forintért, a bevezetést támogató kampány időszakában 800 ezer forintos kedvezménnyel, azaz 6 990 00 forintos akciós áron elérhető szeptembertől.



Az említett Start kivitel kizárólag ehhez a motorhoz él, és viszonylag kevés kompromisszumot követel: van benne manuális klíma, osztva dönthető hátsó ülés, négy villanyablak, és a törvény által előírt összes vezetőtámogató funkció. Ami nincs, az például az infotainment rendszer: helyette az ügyfél saját okostelefonját használhatja multimédiás rendszerként.
A 7 millió forint alatti induló ár jól hangzik, de nem garantálja a Frontera sikerét, hiszen ezen a mély ársávon is komoly tülekedés zajlik a vevők kegyeiért a B-SUV (azaz városi szabadidőjármű) méretosztályban.
Elsőként is ott van a Frontera ikertestvére, a Citroën C3 Aircross, amely listaáron 7 190 000 Ft-tól kapható ugyanezzel a motorral – jelenleg nincs akciós ár, de ha volna, alá tudna lőni az Opelnek.
Aztán a Dacia Duster, amely 120 lóerős, kettős üzemű (benzin/LPG) alapmotorral 7 699 000 listaáron kelleti magát, de magánvásárló, finanszírozás nélkül akár 6 599 000 Ft-tól is elviheti.



A kínai MG ZS 115 lóerős benzinmotorral most 7 499 000 forintnál indul, ami pontosan egymillióval kedvezőbb a hivatalos listaárnál.
Még a Volkswagen is beszállt ebbe a csatába: a T-Crossból kreált egy speciális Trend felszereltségi szintet, amire 6 990 000 Ft-os listaárat kalkulált – azzal számolunk viszont, hogy ez ugyanúgy csak limitált ideig lesz elérhető, mint a szintén hiperolcsó, de azóta kivezetett VW Polo Trend volt.



