Van, amikor egy autó árának már nem sok köze van ahhoz, hogy hány lóerős, mennyit megy el egy töltéssel, vagy milyen anyagból készült a műszerfala. A Ferrari Luce első példányánál pontosan ez történt: 40 millió dollárig, vagyis körülbelül 12,6 milliárd forintig ment a licit.

Az árverésre bocsátott autót a Ferrari „Chassis 0” néven jelölte: ez a Luce-program első szériagyártású változata; vagyis nem valamelyik fejlesztési prototípusról van szó.

Ráadásul nem egy olyan Luce került kalapács alá, amilyet később az ügyfelek egyszerűen megrendelhetnek a konfigurátorból. A Ferrari Tailor Made részlege külön konfigurációt készített hozzá.

A karosszéria egy speciálisan ehhez az autóhoz kidolgozott Madreperla Semi-Gloss fényezést kapott, amelynek gyöngyház pigmentjei a fény beesési szögétől függően zöldes és ibolyás árnyalatokat mutatnak. Az utastérben Perla színű Le Mans metálbőrt használtak, a fehér tematika pedig még a kerekeken, a féknyergeken és több emblémán is visszaköszön.

Nagyjából 1,1 millió dollárról indult a történet

Már az aukció előtt világos volt, hogy nem hétköznapi összegről lesz szó. Az RM Sotheby’s az autó értékét 1,1 millió dollár környékére becsülte, ám még ehhez képest is egészen más dimenzióba jutott a licit.

Az összeget részben az is magyarázza, hogy jótékonysági aukcióról volt szó. A Ferrari az értékesítés teljes bevételét a Ferrari Foundation oktatási kezdeményezéseinek támogatására ajánlotta fel, ráadásul az RM Sotheby’s ennél a tételnél a vevői jutalékot is elengedte. Ezeknél az aukcióknál tehát nem pusztán egy autó piaci értékéről van szó: az egyediség, a történelmi jelentőség és a jótékonysági cél együtt képes egészen extrém összegig hajtani a licitet.

A Ferrari marketingvezetőjének reakciója, amikor lecsapott a kalapács:

Egy év alatt 26-ról 40 millió dollárra ugrott a rekord

Az eredmény különösen látványos annak fényében, hogy mindössze egy évvel korábban még 26 millió dollár jelentette az új Ferrarik aukciós rekordját. Ezt 2025-ben egy egyedi, Tailor Made kivitelű Ferrari Daytona SP3 állította fel, szintén Montereyben. A Luce erre most további 14 millió dollárt tett rá!

A 40 millió dolláros eredményt a Sotheby’s aukciójáról szóló beszámolók már a valaha aukción eladott legdrágább új autóként említik.

Fontos az „új” szó: a veterán és történelmi autók között ennél jóval magasabb árak is születtek már. Itt arról van szó, hogy egy újonnan gyártott autóért korábban még soha nem fizettek ennyit nyilvános árverésen.

És még haza sem viheti azonnal a vevő

A 40 millió dollárt kifizető új tulajdonos egyébként nem gurulhatott el azonnal Montereyből az autóval. Az RM Sotheby’s tájékoztatása szerint a Luce az aukció után visszatér Maranellóba, és a végleges átadás jelenlegi tervek szerint csak 2027 első negyedévében történik meg.

A Ferrari Luce önmagában is történelmi modell a márka életében, hiszen ez Maranello első teljesen elektromos szériaautója. Az Olaszországban 550 ezer eurós indulóárral bemutatott, négy villanymotoros modell több mint ezer lóerős, és a Ferrari számára technikailag és formailag is komoly szakítást jelent a korábbi hagyományokkal.

Rekordösszegért vitték el az első elektromos, nagyon megosztó Ferrarit 2
Rekordösszegért vitték el az első elektromos, nagyon megosztó Ferrarit 3
Rekordösszegért vitték el az első elektromos, nagyon megosztó Ferrarit 4
Rekordösszegért vitték el az első elektromos, nagyon megosztó Ferrarit 5
Rekordösszegért vitték el az első elektromos, nagyon megosztó Ferrarit 6
10 fotó

A „Chassis 0” azonban már azelőtt bekerült az autóipar történelmébe, hogy tulajdonosa egyetlen kilométert is megtett volna vele…

Mi már ültünk benne, részletes bemutatónkat itt olvashatod: