Ha van hely, ahol nem szerencsés úgy áthajtani egy kereszteződésen, hogy közben nem nézünk szét, az egy repülőtér.
Augusztus 10-én, hétfőn a milánói Linate repülőtéren egy fehér Fiat Panda és egy magángép találkozott olyan helyen és olyan módon, ahogy annak nem kellett volna soha megtörténnie.
A biztonsági kamerás felvételen az látszik, hogy a Hawker Beechcraft 400A típusú, I-AERB lajstromjelű üzleti repülőgép épp a felszállópályára tart. Ekkor balról feltűnik egy reptéri szolgálati Panda. A felvétel alapján az autó nem lassít, és látható fékezési kísérlet sincs, majd a két jármű összeütközik.
Egyelőre vizsgálják, miért nem állt meg az autó vezetője. A Corriere szerint a járművet egy földi kiszolgáló vállalat alkalmazottja vezette. Az első feltételezések között esetleges rosszullét vagy figyelmetlenség is szerepel, utóbbi kapcsán a mobiltelefon használatának lehetőségét is vizsgálják. Hivatalosan azonban nem állapították meg a baleset okát, legalábbis egyelőre.
A legfontosabb, hogy senki nem sérült meg. Az ANSA tájékoztatása szerint a repülőtéri működést nagyjából fél órára fel kellett függeszteni, amíg a mentők és a hatóságok elvégezték a szükséges vizsgálatokat.
A fennakadás miatt két utasszállítót is másik repülőtérre irányítottak. A normál üzem nagyjából 30–40 perc után fokozatosan helyreállt.
A reptéri dolgozókat képviselő Fast Confsal szakszervezet komolyabb problémára hívta fel a figyelmet.
Szerintük az olasz repülőtereken egyre több földi jármű mozog, miközben a nyári csúcsforgalom miatt nő a dolgozók terhelése. A szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagy meleg, valamint a nem mindig megfelelő állapotú, például rosszul működő légkondicionálóval használt kiszolgálójárművek tovább ronthatják a munkakörülményeket és növelhetik a hiba kockázatát.



