A modern motorfejlesztés egyik legnagyobb mutatványa, hogy egyre kisebb hengerűrtartalomból egyre több lóerőt, alacsonyabb fogyasztást és tisztább kipufogógázt kell előállítani. A Mercedes OM617 egy olyan korszakból származik, amikor a mérnökök még egészen más feltételekkel tervezhettek motort.
A háromliteres, soros öthengeres dízelmotor 1974-ben, a W115-ös sorozat 240 D 3.0 változatában jelent meg. A modell nem csak a Mercedes történetében számított különlegességnek: ez volt a világ első sorozatgyártású, öthengeres személyautója. Az OM617.910 jelű motor 3005 köbcentiméterből 80 lóerőt és 172 Nm nyomatékot préselt ki magából. A kézi váltós változat 19,9 másodperc alatt érte el a 100 km/órát, végsebessége pedig 148 km/óra volt.
A titok ‒ egyszerű, robusztus felépítés
A motor felépítése mai szemmel (jó értelemben) a kerti traktorok szintjét hozza.
Hengerenként két szelepet, egyetlen felül fekvő vezérműtengelyt és tartós, kétsoros görgősláncos vezérlést alkalmaztak. A gázolajat mechanikusan szabályozott, ötelemű Bosch adagoló juttatta az előkamrás égésterekbe. Nem volt nagynyomású common rail rendszer, elektronikus befecskendező, változó szelepvezérlés, részecskeszűrő vagy AdBlue-rendszer.
A mechanikus rendszer természetesen nem jelentette azt, hogy a motor egyáltalán nem igényelt karbantartást. A szelephézagot ellenőrizni kellett, az adagoló és a porlasztók elhasználódhattak, a lánc pedig nagy futás után megnyúlhatott. Ám ezek jellemzően javítható, mechanikusan átlátható problémák voltak, nem pedig egymással kommunikáló vezérlőegységek hibakódok mögé rejtett rémálmai.
Az OM617 ráadásul abból a korszakból érkezett, amikor egy háromliteres dízelmotor tömegén és anyagfelhasználásán még nem kellett mindenáron dekagrammokat megtakarítani. A robusztus öntöttvas szerkezet, a nagy olajmennyiség és a bőséges hűtési tartalék együttesen jó alapot adott a hosszú élettartamhoz.
A Mercedes később turbófeltöltővel is ellátta az OM617-et. Az első sorozatgyártású Mercedes-turbódízel az észak-amerikai piacra készített W116-os 300 SD volt, amely 1978-ban jelent meg. A feltöltött motor eleinte 111, később 121 lóerőt adott le. A W123-as és W126-os modellekben használt későbbi változatok teljesítménye 125 lóerőre, nyomatéka 250 Nm-re emelkedett.
A legerősebb gyári változatokkal sem vált rakétává egy korabeli Mercedes. A W123-as 300 D Turbodiesel végsebessége 165-170 km/óra körül alakult, ami nem rekordérték, de kétségkívül elég volt a belső sávban való közlekedésre.
A motor egyik leghosszabb életű változata a W460-as G-osztály 300 GD kivitelében szolgált. Az 1979 és 1991 között kínált terepjáróban 80, később 88 lóerős volt, vagyis az OM617 személyautós pályafutásának kezdete és vége között közel két évtized telt el.
Ez idő alatt lényegében minden olyan szerepet megkapott, amelyben egy motornak bizonyítania lehetett: taxiként, családi limuzinban, kombiban, luxusautóban és katonai eredetű terepjáróban is dolgozott.
Alig akad már belőle
Bár maga a konstrukció időtlen darab, és milliószám falja a kilométereket, a köré épülő autók és a természetes kopás, valamint a szigorodó környezetvédelmi normák ezt a legendás motort is nyugdíjba kényszerítették.
A hazai kínálatban mindössze 12 olyan Mercedes-hirdetést találtunk, amely a modell, az évjárat és a műszaki adatok alapján gyári OM617-es motorral készült. Az árak szórása igen nagy. A legolcsóbb háromliteres W123-ast 1,85 millió forintért kínálták, míg egy 300 CD kupéért 12,49 millió forintot kértek. A G-osztályok ára 3,5 és 10 millió forint között mozgott.
Ezt a motort joggal emlegetik legendásként világszerte, a Mercedes egy nagy hengerűrtartalmú, alacsony teljesítményű, egyszerűen felépített dízelmotort alkotott, amelyben kevés volt a drága és érzékeny hibaforrás. Nem kellett megfelelnie a mai emissziós előírásoknak, nem volt olyan takarékos, tiszta vagy erős, mint egy modern dízel, de egyetlen fontos feladatát rendkívül komolyan vette: addig ment, amíg volt benne gázolaj.
Kövesd a Vezess.hu-t a Google hírekben!
