2026-ban először talált legyőzőre a Mercedes egy körön, a Forma-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzéséig kellett várni erre a pillanatra. A csapatot Andrea Kimi Antonelli próbálta „vízfelszínen” tartani negyedik eredményével, azonban ez veszélyben forgott, mivel felmerült a gyanúja, hogy a leintéskor Max Verstappen megforgásánál nem lassított le eléggé a sárga zászlós jelzésnél.

A bajnoki éllovast az eset miatt három rajthellyel hátrasorolták, így nem negyedikként, hanem csak hetedikként kezdheti a vasárnapi 70 kört, a csapattárs George Russell mögül.

„Ami a kört illeti, volt némi hátszelem a 9-es kanyarban, vesztettem emiatt egy tizedmásodpercet, és az utolsó kanyarban volt még egy jó másfél tized, mert az azt megelőző körben nem volt maximális a tapadás. A sárga zászló akkor jött, amikor behajtottam a kanyarba, próbáltam beleemelni a gázba. Bele is emeltem, csökkent is a minimumtempóm a korábbi körökhöz képest” – magyarázta a Sky Sportsnak az olasz az incidenst.

A stewardok szerint azonban Antonelli 3 km/órával gyorsabban ment el az eset mellett, mint korábbi körén, így hiába emelte el lábát a gázról, az nem volt elég. Sebessége az indoklás szerint kevesebb mint egy százalékkal csökkent.

Antonelli szerint ha nincs a Verstappen-féle megforgás, a harmadik hely is elérhető lett volna. „Nem gondolom, hogy a pole-pozíció meglett volna. Nagyon közel lehettem volna, talán fél tizedre Landótól [Norris – a szerk.].”