Július 21-én 2 óra 48 perckor érkezett bejelentés a segélyhívóra, hogy rablás történt Nagykanizsán, az egyik benzinkúton. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol meghallgatták az ott dolgozókat.

Elmondták, hogy a rabló símaszkban és téli bakancsban lépett be az üzletbe, a kezében pedig egy fegyvernek látszó tárgy volt, amit az eladóra fogott, és pénzt követelt tőle. Az alkalmazott néhány tízezer forintot adott át az elkövetőnek, aki ezután még két üveg alkoholt is kért, majd elsétált.

A dolgozók részletes személyleírást adtak a rendőröknek, és a kamerafelvételeket is átadták. Három órán belül azonosították, majd a közterületi támogató alosztály munkatársai a lakóhelyén elfogták a rablót.

a videó a hirdetés után indul

A nyomozók a lakásban tartott kutatás során számos tárgyi bizonyítékot foglaltak le, köztük a pisztolyt, a pénzt és italokat, valamint a rablás során használt ruhák egy részét. Kiderült, hogy a többit hazafelé menet egy garázssor tetejére dobta fel.

A zalai rendőrök fegyveresen elkövetett rablás miatt hallgatták ki a 32 éves férfit, aki beismerő vallomást tett. Őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.