Az üldözés június 15-én reggel kezdődött az I–55-ös autópálya északi irányú oldalán Arkansas államban (USA). A járőrök egy piros Corvette-re figyeltek fel, amelynek rendszámtáblája el volt takarva. Az ellenőrzés során az is kiderült, hogy a jármű regisztrációja (itthon műszaki) 2026 márciusában lejárt.
A rendőrök próbálta megállítani az autót, de a Corvette nem lassított. Amikor a járőrök felnyomták a szirénát az autó hirtelen gyorsítani kezdett. Innentől már nem egy sima közúti ellenőrzésről, hanem nagy sebességű üldözésről volt szó – olvasható a helyi híroldalakon.
A rendőrségi jelentés szerint a Corvette végig extrém tempóban haladt, nem egyszer átlépve a 250 km/órát.
A Corvette átlépte az Arkansas–Missouri államhatárt, ahol a helyi autópályarendőrség már tüskés akadállyal várta. A tüskék működtek is, a Corvette bal oldali abroncsai megsérültek, de az autó még ezután sem állt meg, igaz már sokkal lassabban haladt.
A rendőrautó ekkor a Corvette mellé húzódott, hogy kilökje az autó hátulját, de a Corvette sofőrje ekkor hirtelen lefékezett, a rendőrautó bal eleje pedig nekiütközött a sportkocsi jobb hátsó részének. Az ütközés után mindkét jármű mozgásképtelenné vált.
A piros izomautó sofőrje ezután kiszállt a Corvette-ből, és egy fekete hátizsákkal a kezében egy mezőn keresztül próbált elmenekülni. A beszámoló szerint az egyik rendőr gyalog indult utána és kisvártatva a menekülő férfi megállt, feltartotta a kezét, majd lefeküdt a földre.
A hátizsákban két Ram TRX-kulcsot, egy Dodge SRT-kulcsot találtak. A Corvette átvizsgálásakor egy kis műanyag tároló is előkerült, amelyben a jelentés szerint feltételezhetően marihuána volt.
A rendőrség szerint az autós az elfogás után azt mondta, nem aggódik a Corvette miatt, majd vesz másikat.
A Corvette egy Stingray C8 volt, amely nem csoda, hogy ekkora tempót tudott diktálni, hiszen hajtásáról egy 6,2 litereses, 495 lóerős V8-as motor gondoskodik.




A rajtautomata segítségével az autó nem egészen három másodperc alatt gyorsul 100 km/órára. A váltó nyolcfokozatú duplakuplungos, a programválasztó kar elektronikus; a fokozatok a kormány mögötti fülekkel kapcsolhatók manuális üzemben.



