Az elmúlt F1-hétvégéken ünnepelt a McLaren: a Monacói és a Barcelona-katalóniai Nagydíjakon spéci festésükkel arra emlékeztek, hogy elérték az ezer nagydíjas mérföldkövet a Forma-1-ben. A dizájn nem volt túl történelmi, inkább a jelenlegi papaja-fekete külső megpiszkált változata volt.

Hazai versenyükre, a Brit Nagydíjra azonban igazi különlegességgel készülnek: leporolták a legelső McLaren-dizájnt, az fehér alapú, középen sötétzöld sávos festést, és Silverstone-ban ilyen külsővel áll rajthoz Lando Norris és Oscar Piastri.

A képre kattintva galéria nyílik az új autóról!

7 fotó

A McLaren mindezt a Google Gemini segítségével vitte véghez, a mesterségesintelligencia-szolgáltatás emblémája kiemeltebb helyet is kap az autó oldaldobozán.

A régi-új festés kapcsán érdekes, hogy maga az eredeti, első kinézet is azért ilyen, mert a McLaren belement egy együttműködésbe. Ismert, hogy a csapat autói már régen is papaja színűek voltak, azonban legelőször azért lettek fehérek zöld sávval, mert megkérte őket John Frankenheimer filmrendező, hogy a legendás Grand Prix című film kedvéért az M2B kódjelű autó egy fiktív japán istálló, a Yamura színeit öltse magára.

A képre kattintva a régi autóról láthatsz képeket!

7 fotó