A gépkocsi vezetője menet közben kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat. A kétkerekű, továbbá gépkocsinak nem minősülő háromkerekű jármű vezetője menet közben – ideértve a forgalmi okból történő megállást is – kézben tartott mobil rádiótelefont nem használhat

fogalmaz a magyar KRESZ a vezetés közbeni telefonálás kapcsán. A leírás egyértelműen a telefonokra vonatkoztatható, de mi a helyzet más olyan kütyükkel, melyek esetében szintén benne van a pakliban, hogy menet közben lehet babrálni, nyomkodni, nézegetni? A fantáziánkat nem is kell annyira elereszteni, elég csak a csuklókra pillantani. Egyre több ember karján találunk okosórát, mely a telefon meghosszabbításaként kis túlzással mindig a kezünk ügyében van.

De vajon büntetnek-e, büntethetnek-e a használatáért? Van, ahol biztosan igen. Az autós szolgáltatásokat nyújtó brit RAC fel is hívta erre a figyelmet, tekintettel arra, hogy sokan a sötétben tapogatóznak ennek kapcsán a szigetországban. A Daily Mail által idézett felmérésük szerint a válaszolók 22 százaléka megérinti az okosóráját vezetés közben, pedig ez szabálytalan: akár 200 fontos (82 ezer forintos) pénzbírság és büntetőpontok is járhatnak érte, épp úgy, mint a mobilozásért.

A brit KRESZ ugyanis nem a telefonhasználatot tiltja, hanem minden olyan kütyüt, amely képes adatok küldésére, illetve fogadására.

A mobil a múlté, van, ahol már ezt sem szabad vezetés közben 1

Elvileg itthon is büntethető az okosóra-használat

A fent idézett szabályhoz tartozik egy fontos kiegészítés. Mobil rádiótelefon alatt ugyanis a KRESZ “a közcélú mobil rádiótelefon szolgáltatás igénybevételére alkalmas készülékeket (végberendezés)” érti. Magyarán szólva ha lehet az okosórával telefonálni, akkor az már egy olyan kütyü, ami miatt itthon is repülhet a bírság az autósoknak. Más kérdés, hogy ez a fogalommeghatározás 1997-es keltezésű, ezért az új KRESZ-ben erre is ráférne majd egy finomítás.