Két éve indították útjára a vállalatok elektromosautó-beszerzését támogató programot, amelynek feltételeit többször módosították. Eredetileg 30 milliárd forintos keretösszeggel rajtolt el a pályázat, ezt idén februárban 45 milliárdra emelték.
Méretének függvényében egy cég legfeljebb 64 millió forintot nyerhet:
- a 10 fő alatti állományi létszámú vállalkozások legfeljebb egy,
- a 10‒49 fő közöttiek legfeljebb öt,
- az 50‒249 fő közöttiek legfeljebb tíz,
- míg a 250 főnél nagyobbak legfeljebb tizenhat autó támogatására pályázhatnak.
A pályázatok beadási határideje április 15-én lejárt ugyan, június 10-én azonban módosították a pályázati felhívás egyes feltételeit. A projektnek eredetileg június 12-én kellett volna befejeződnie, a frissített dokumentum szerint ezt kitolták a hónap utolsó napjáig.
Ennél érdekesebb módosítás, hogy a támogatott járművek számának célértéke 9375 darabról kereken tízezer darabra módosult, “a célérték elérésének legkésőbbi időpontja” is június 30-ra változott. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az április 15-ig beadott pályázatok közül végül több kaphat pozitív elbírálást, illetve az is elképzelhető, hogy egyes vállalkozások végül az eredetileg tervezettnél több elektromos jármű beszerzésére kapnak támogatást.



