Nemzetközi tanulmányok szerint minden tizedik közlekedési baleset abból fakad, hogy a sofőrök elfáradnak, elálmosodnak vagy eltereli a figyelmüket a valami a vezetés során.

Bár 2024 óta kötelező az új gépjárművekben a fáradtságfigyelő, ez év júliusától a sofőrfigyelő rendszer (DMS) is nélkülözhetetlen tartozékká válik, ami menet közben folyamatosan figyeli a gépjárművezető éberségét és figyelmét, illetve szükség esetén riasztást ad.

Jó befektetés a mesterséges intelligencia 

Jó ideje azon dolgozunk, hogy MI-alapú technológiák segítségével a gyakorlatban is eredményesen használható, biztonságos megoldásokat kínáljunk a közlekedés és az ipar számára. A Bosch eddig nemzetközi szinten több mint 2000 darab MI-szabadalmat nyújtott be, és 2027-ig globálisan több mint 2,5 milliárd euró befektetést tervezünk a mesterséges intelligencia terén” – jegyezte meg Dr. Szászi István, a Bosch csoport magyarországi és adriai régió vezetője. 

A megoldások többsége a belsőtér‑érzékeléshez kapcsolódik: ezek a rendszerek a vezetőt és az utasteret figyelik. Az utastérkamerák és szenzorok adatai azonnal a jármű MI‑alapú biztonsági rendszereihez kerülnek, amelyek figyelmeztethetnek, finom hangolhatnak vagy szükség esetén be is avatkozhatnak.

Így teheti biztonságosabbá a járműveket a mesterséges intelligencia 1

Dr. Szászi István, a Bosch csoport magyar- és adriai régióvezetője

Vezetés közben egy pillanatnyi kihagyás, vagy kisebb rosszullét is végzetes következménnyel járhat. A belsőtér-érzékelés kiemelt területei közé tartozhat az életjelek monitorozása, ami főként a szívritmus-, vagy légzésszámbecslésre épül. A megoldás célja, hogy még a sofőr cselekvőképtelenné válása előtt észlelhetők legyenek az egészségügyi rendellenességek, így a rendszer időben jelezhet, vagy kritikus helyzetben akár biztonságosan meg is állíthatja a járművet. 

A 3D testtartás-érzékelő pedig arra is ügyel, ha valaki az autóban olyan pozíciót vesz fel, ami egy váratlan eseménynél komoly sérülést eredményezhet (például felteszi a lábát a műszerfalra). De az utasok magasságának és testsúlyának becslésével a légzsákok működését is optimalizálni tudja a rendszer. Nem kerüli el a figyelmét az sem, hogy a vezető a kezeit a kormányon tartja-e. 

Így támogathatja a vezetést 

Az MI magában a vezetésben is a gépjárművezető segítségére lehet. Vannak olyan kihívások, amiket a jelenlegi vezetéstámogató rendszerek még nem tudnak kezelni. A megfelelő programozás segítségével természetesen kiokosíthatók egyes feladatok elvégzésére. “Éppen ezért szükségünk van egy skálázható szoftver architektúrára, ami az adott szegmensekhez igazítható. Amennyiben olyan helyen vezetünk, ahol sűrű a forgalom, vagy ahol fokozott óvatossággal kell közlekedni, akkor az MI segítségével többféle lehetséges forgatókönyv vázolható fel a különféle vezetéstámogató rendszerek számára” – hangsúlyozta Dr. Szászi István. 

Konkrét példaként említette, hogy például, amikor egy labda átgurul az úton, akkor általában azonnal lefékez a jármű, majd ha a labda eltűnt, akkor tovább megy. Az MI viszont “tovább gondolkodik”, hogy nem követi-e gyermek a labdát, mert logikai kapcsolatot fedez fel a kigurult labda és egy esetlegesen az úttesten átrohanó gyermek között. Éppen ezért megakadályozza, hogy a gépjármű azonnal tovább induljon. 

Így teheti biztonságosabbá a járműveket a mesterséges intelligencia 2

A Bosch már az MI funkciókkal kibővített műszerfalon dolgozik

A MI más, például autópályán tapasztalható veszélyhelyzetekre is előrelátóbban tud reagálni. Ilyen lehet például, ha mondjuk előttünk egy olyan autó halad, amelynek a vontatmánya erősen kileng. Az MI ilyenkor azonosítja a veszélyt és nem kezd előzésbe, fennáll ugyanis ilyenkor a vontatmánnyal való ütközés.

A Bosch januárban, a CES-kiállításon mutatta be az MI-technológiára épülő műszerfalát, ami már igazodik a fejlesztések kapcsán megjelenő új funkciókhoz. Könnyen lehet tehát, hogy az előttünk álló években egyre nagyobb szerephez juthatnak a gépjárművekben a mesterséges intelligencia alapú megoldások.