Hatalmas fölénnyel húzta be a Mercedes a Forma–1-es Kanadai Nagydíj egyetlen szabadedzését, és ugyan kisebb előnnyel, de hengereltek a sprint időmérőn is. Pilótapárosukból ezúttal George Russell lehetett boldogabb, miután 68 ezredmásodperccel felülmúlta Andrea Kimi Antonellit. A helyosztót követően a korábbi F1-pilótának, Juan Pablo Montoyának mondta el gondolatait a brit.

„Remek érzés ez a kemény miami hétvége után, de nem kételkedtem magamban. Tudom, mire vagyok képes. Miami egyedi volt, ez viszont egy fantasztikus pálya nagy tapadással. Olyan érzés itt, mintha egy rendes F1-es autót vezetnél, ilyennek kellene lennie. Minden összeállt ma” – fogalmazott Russell. „A csapat jó munkát végzett, előreléptünk, most pedig már a holnapra fókuszálunk.”

Felmerült, hogy mi lehet a helyzet a Mercedes rajtjaival, ás az eddigi kezdeti pozícióvesztéseket látva nem alaptalanul. „Apró lépéséket teszünk. Nem mondom, hogy ki fogunk lőni, bízom abban, hogy ez lesz, de nem gyakran, idén még egyáltalán nem jött össze. A McLaren is jól rajtol” – reagált a sprintpole megszerzője, miután megtudta, hogy Lando Norris fog mögüle indulni.