A baleset szombaton délelőtt történt a dél-koreai Mirjangban található Hanam sportközpontban, a helyi Rendőr-főkapitányság tájékoztatása alapján. A nő a jelentések szerint áthajtott egy fitneszközpont üvegfalán, a jármű pedig mintegy 4-5 métert zuhant a fedett uszodába, amely hét 25 méteres sávval és egy sekélyebb gyermekrésszel rendelkezik.

A rendőrség a 70 év feletti sofőrt a központ úszóklubjának tagjaként azonosította. Úgy vélik, a baleset akkor történt, amikor a nő épp tolatott ki a parkolóból, hogy hazainduljon. A szerencsétlenség idején nyolc-tíz ember – köztük egy oktató – úszott a medencében, de szerencsére senki sem tartózkodott azon a részen, ahová az autó bezuhant. Egy nőt megkarcoltak a repülő üvegszilánkok, de a hatóságok szerint sérülése nem súlyos.

A medencében tartózkodók elmondásuk szerint kezdetben sokkot kaptak, de sikerült kimenteniük a sofőrt, amint rájöttek, hogy még mindig a járműben van.

A mentéskor a sofőr eszméleténél volt; mellkasi fájdalmakra panaszkodott, mielőtt kórházba szállították. A sportkomplexum szabadtéri parkolójának biztonsági kamerás felvételein jól látszik, hogy az autó a földszinten parkol, orral az épület felé. Ahogy tolat ki a parkolóhelyről, koccan egy másik járművel, amely lassan haladt el mögötte.

A rendőrség tájékoztatása szerint az ütközést követően az első autó hirtelen gázt adott, és áthajtott a parkolóhely, illetve a létesítmény üvegfala között húzódó virágágyáson.

Üvegfalat átszakítva zuhant medencébe az idős sofőr 1

A parkolót és a virágágyást egy körülbelül 10 centiméteres padka választotta el egymástól, de nem voltak telepítve kerítések, masszív terelőoszlopok vagy egyéb fizikai akadályok, amelyek megakadályozhatták volna, hogy egy elszabadult jármű áttörje a falat.

Dél-Koreában az eset máris újabb vitahullámot váltott ki arról, hogy szigorítani kellene-e az idős sofőrök jogosítványainak megújítására vonatkozó szabályokat.