Az ezredforduló környékén kezdte el fejleszteni azt a modellt, amit az új generáció egzotikus sportautójának álmodott meg: egy brutálisan erős gépet, amely a közutakon és a főleg zárt versenypályákon egyaránt elemében van.

A mérnök 2004-ben, néhány partnerével közösen megalapította a Gumpert Sportwagenmanufaktur GmbH-t, és alig egy évvel később már le is rántották a leplet a vállalat első sorozatgyártású modelljéről.

Versenytechnika a közutakra

A Gumpert Apollo névre keresztelt, lenyűgöző középmotoros szupersportautó a Müncheni Műszaki Egyetem és az Ingolstadti Alkalmazott Tudományok Egyeteme mérnöki támogatásával készült. Ennek köszönhetően a végeredmény egy vérbeli, a végletekig túltervezett német célgép lett, amely pontosan olyan könyörtelenül mozgott az aszfalton, mint ahogyan kinézett.

A hajtásról az ülések mögött egy 4,2 literes Audi V8-as blokk gondoskodott, amely számos egyedi fejlesztést kapott. Felvértezték például két méretes turbófeltöltővel, és beépítettek egy szárazkarteres olajozási rendszert.

3 fotó

Az Apollót háromféle teljesítményszinttel kínálták: 641, 690 vagy egészen elképesztő, 789 lóerős kivitelben. Így a motorspecifikációtól függetlenül a szupersportautó minden formájában eszeveszetten erős és pokolian gyors volt. 

 A mindennapi használhatóság viszont kimaradt a képletből. A futómű minden paramétere állítható volt, de ennek közúton nem sok hasznát látta a sofőr. Az ülés? Fixen rögzítették, a belteret átlagos Audi egységekből dobták össze. 

Elfeledett legenda: a szuperautó ami még a milliárdosoknak is túl nyers volt 5

Ráadásul sokak szerint (bár ez szubjektív) igencsak rondára sikerült. Az esztétika nem játszott szerepet, csak a versenypályán hatékony aerodinamika és hűtés megvalósítása. Ezt bizonyította a Top Gear korabeli adásában, ahol a híres reptéri körön, Stiggel a volán mögött 1:17.1-es időt futott. Ezzel sokáig vezette a listát, és csak a Bugatti Veyron Super Sport tudta megelőzni.

A gyártást végül 2012-ben állították le, összesen 44 példány elkészülte után, a típus pedig az évek múlásával szép lassan kikopott a legtöbb autórajongó emlékezetéből. Azonban most, tizennégy évvel azután, hogy az utolsó darab is kigördült a gyárkapun, még mindig egy olyan lenyűgöző német sportautóként kell tekintenünk rá, amely abszolút megérdemli, hogy emlékezzünk a nevére.