Egy siófoki nő hosszabb ideje haragos viszonyban volt a szomszédjában élőkkel, mivel autóikkal néha úgy parkoltak le házuk előtt, hogy azzal kis mértékben akadályozták a vádlott és nyaralóvendégei szabad beparkolását az ingatlan udvarára.
Az ügyészség által bemutatott ügyben a nőhöz 2025 nyarán vendég érkezett, aki nem tudott biztonságosan beállni a nő udvarára, mivel az egyik sértett autója az utcán kialakított parkolóhelyen állt. A nő ettől dühbe gurult, és a kulcsával a beállást akadályozó autó motorháztetőjén egy nagyobb karcolást ejtett. Ezzel 250.000 forint kárt okozott.

A nő ezután a városba indult, majd hazaérve azt tapasztalta, hogy a sértett autója még mindig a korábbi helyen parkol, ezért veszekedni kezdett a szomszédaival. A vádlott ennek során a sértettek a másik autójának a fényezését is összekarcolta úgy, hogy abban 300.000 forint kár keletkezett.
Az ügyészség vádat emelt a nővel szemben, a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést indítványozott.
Egy közlekedési ügyekkel foglalkozó jogász korábban elmondta a Vezess-nek, hogy mi is a teendő, ha valaki mindig a házunk elé parkol. Itt elolvashatod:


