Túl lassan hajtani a sztrádán legalább akkora kockázat, mint száguldozni. Egy idős úr egy háború előtti veterán autóval hívta fel magára a figyelmet, miután sétatempóban kacsázott a leállósávon – a rendőrség nem teketóriázott, a jogosítvány pedig azonnal ugrott.

A járőrök egy 85 éves autóst állítottak félre, aki a megszokott és elvárható autópályás tempó helyett mindössze 54 km/h-val haladt. Ezzel nemcsak önmagát, hanem a többi autóst is komoly balesetveszélynek tette ki, megzavarva a forgalom áramlását ‒ írja az Eindhovens Dagblad.

A rendőröknek elsősorban nem is a csigatempó, hanem a bizonytalan járműkezelés szúrt szemet. A beszámolók szerint az öreg autó folyamatosan kacsázott az úton, a hatóság hivatalos tájékoztatása alapján pedig az idős sofőr „két kerékkel folyamatosan a leállósávban haladt”.

Néhány kilométernyi követés után a járőrök Leende térségében intették ki a matuzsálemet. A helyszínen úgy döntöttek, hogy azonnali hatállyal bevonják a férfi vezetői engedélyét. A drasztikus lépés hátterében nem alkoholfogyasztás állt; egyszerűen a rendkívül alacsony sebesség és az életveszélyesen bizonytalan kormányzás kombinációja tette azt indokolttá.

A sofőrnek most hivatalos alkalmassági vizsgálaton kell bizonyítania, hogy egyáltalán volán mögé pattanhat-e még a jövőben, és csak ennek eredményétől függ, visszakaphatja-e a papírjait. Bár a pontos típust hivatalosan nem nevezték meg, a helyszíni fotók alapján nagy valószínűséggel egy második világháború előtti klasszikus modellről van szó.

Magyarországon van lehetőség a szándékosan lassú, másokat feltartó autós büntetésére. Aki a belső sávban felejti magát, az a forgalom indokolatlan feltartása címén büntethető. Erre a KRESZ alábbi paragrafusa miatt van lehetőség:

25. § (5) Nem szabad a járművel indokolatlanul olyan lassan haladni, hogy az a forgalmat akadályozza.

Talán részletezni sem kell, hogy ez mennyire szabadon értelmezhető megfogalmazás. Ha mégis úgy látják a rendőrök, hogy szabálytalanul halad az autós, akkor szabálysértési eljárás vagy helyszíni bírság keretén belül járnak el a vétkessel szemben.

Másrészt viszont érdemes lenne akkor minimumsebességet meghatározni a belső sáv használatához, hiszen jelenleg a maximális sebesség szerepel a KRESZ-ben.