Még több mint 40 év elteltével is igazán üdítőnek és frissnek hat a Ford pick-up koncepciójának, a Bronco Montana Lobo dizájnja. Az elnevezés egyáltalán nem a véletlen műve, a jármű ugyanis egy 1977-es, első generációs Ford Bronco padlólemezére épült. A koncepció tehát lényegében a jól bevált alapokat ötvözte egy formabontó, karakteres formatervvel. Tervezésében az olasz Ghia is részt vett, amely 1970-től kezdve a Ford tulajdonában állt.
Az egyik legfeltűnőbb megoldás a buborékformájú plexiüveg volt, amely az ajtók szerepét vette át. Ezek ugyanúgy kifelé nyíltak, mint a hagyományos lengőajtók, mégis újszerű és meghökkentő hatást keltettek. A tervezők a harmonikus összképre törekedtek: a bukókeret a színezetlen lökhárító miatt matt fekete műanyag borítást kapott, a hátsó lökhárító kialakítása pedig szinte teljesen megegyezett az elsőével. Ugyanezt az elvet követve nemcsak az első, hanem a hátsó lámpákat is a lökhárítókba integrálták.
Ezen felül a modell olyan megoldásokat is felvonultatott, mint például a lépcsőkbe integrált kipufogók, valamint az ívelt bukókeret. Az első lökhárítóba integrált csörlő, a hajlékony antenna pedig amolyan kötelező elvárás volt akkoriban ezeknél a járműveknél. Azt nem lehetne rásütni, hogy grandiózus méretekkel rendelkezett volna, hiszen 4,8 méter hosszú, 1,92 méter széles és 1,97 méter magas karosszériával bírt.




A vezetőtér leginkább az 1980-as Ford Thunderbirdére emlékeztetett. A vezető- és az utasülés vinyl kárpitozást kapott, és a kényelem érdekében mindkettőt fűtéssel és szellőztetéssel is felszerelték. Ez ma már nem számít különlegesnek, de a ’80-as évek elején még egyáltalán nem volt megszokott megoldás. A raktérben lehajtható üléseket alakítottak ki, a hátsó raktérajtó pedig rámpaként szolgált a rakomány fel- és lepakolásához.
A pick-up hajtásáról a szériagyártású Bronco-ban is használt, 5.0 literes, V8-as benzinmotor gondoskodott, amelyhez automata sebességváltó csatlakozott. Hogy mennyire terepre szánták azt jól mutatja, hogy 4×4-es hajtást, valamint 15 colos gumiabroncsokat kapott.
A pick-up 1980 végén készült el és 1981-ben a Chicago Auto Show-n leplezték le és ezenkívül nem készült belőle több példány. A szériagyártású Bronco-ba végül nem kerültek be a leglátványosabb megoldásai, így például a buborékajtók, vagy a lehajtható ülések. Ettől függetlenül érdekes mérföldkő a Ford pick-upok történetében és igazi kuriózum azok számára, akik szeretik a ’80-as években készült autókat.

