Nemcsak bosszantóak, hanem a mindennapi életet is jelentősen megnehezíthetik azok a helyzetek, amikor más autók ellehetetlenítik a ki- vagy behajtást egy ingatlantulajdonos számára. Jogosan merül fel a kérdés: hogyan oldható meg ez a helyzet, és milyen eszközök állnak rendelkezésre jogszerűen?

A házam előtt van – mégsem az enyém?

A közterület-felügyeletről szóló törvény alapján közterületnek minősül minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló terület, amit bárki rendeltetésszerűen használhat, ideértve a közutakat is.

Általában ebbe a körbe esik a kerítés előtti terület is, még akkor is, ha az közvetlenül az adott ingatlanhoz kapcsolódik. Tehát nem a tulajdonos kizárólagos használatában áll ez a terület, a parkolás szabályait pedig jogszabályok és az önkormányzat határozzák meg.

Valaki mindig a házam elé parkol, elállva az utat – mit tehetek? 1

Ha tarthatatlanná válik a parkolási helyzet, akkor az önkormányzatnál kell kopogtatni

Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy bárki korlátozás nélkül megállhat a felhajtó előtt. A KRESZ egyértelműen kimondja, hogy tilos az ingatlan jogosultjának hozzájárulása nélkül ott várakozni, ahol a jármű akadályozza az út menti ingatlanra való be- vagy kihajtást. Ennek megfelelően a felhajtó elállása akkor is szabálytalan, ha az adott terület közterületnek minősül.

Mit tehetünk ilyen esetben?

Amennyiben rendszeressé válik a hívatlan parkolás, a legkézenfekvőbb és jogszerű megoldás a közterület-felügyelet vagy a helyi önkormányzat értesítése. A szabálysértési törvény alapján a jogsértő várakozás miatt helyszíni bírság szabható ki, amelyet nemcsak a rendőrség, hanem a közterület-felügyelő is jogosult alkalmazni. Indokolt esetben a jármű elszállítása is kezdeményezhető.

A cikk szerzője, dr. Janklovics Ádám ügyvéd komoly tapasztalattal rendelkezik közlekedési joggal kapcsolatos ügyekben. A Vezess partnereként közlekedőket érintő jogi témák szakértőjeként segít olvasóinknak. A sorozat többi részét ide kattintva olvashatod.

Sokan gondolják úgy, hogy a probléma megoldására célszerű kamerát felszerelni. Fontos azonban tudni, hogy magánszemély által üzemeltetett kamerás megfigyelőrendszer főszabályként csak a saját tulajdonú terület határáig terjedhet. Jogellenesnek minősül, ha a kamera látószöge az utcára vagy parkoló járművekre irányul, mivel ez sérti az érintettek magánszféráját. Így a kamerázás sok esetben több kockázatot hordoz, mint amennyi előnnyel jár.

Kitehetek akadályokat?

Gyakori – bár érthető – reakció az is, hogy az ingatlantulajdonosok köveket, virágos kaspókat vagy más tárgyakat helyeznek el a nem kívánt parkolás megakadályozására. Ez azonban problémás megoldás, mivel a közterület használatának szabályait a közterület kezelője határozza meg, nem az adott ingatlan tulajdonosa.

Valaki mindig a házam elé parkol, elállva az utat – mit tehetek? 2

A saját kihelyezésű, parkolást tiltó táblák elrettentésként hathatnak a belátással bíró autósokra, de jogi hatásuk nincs

A közterületet nem lehet önhatalmúlag kizárólagos használatba venni, és bizonyos mértékig tűrési kötelezettség áll fenn. Ilyen akadályok elhelyezése csak a helyi önkormányzat engedélyével lehetséges. Más a helyzet azonban akkor, ha a parkoló jármű miatt nem lehetséges a be- vagy kihajtás az ingatlanról. Ebben az esetben a jogsértés egyértelmű, és jogszerű, valamint indokolt is a hatósági fellépés.

Ha az engedély nélkül kihelyezett kövek vagy akadályok balesetet okoznak, megbüntethetnek?

Ennek rendkívül súlyos következményei is lehetnek, hiszen a sötétben könnyen balesetet okoz egy ilyen kő, illetve bármilyen más tárgy is. Ennek lehet súlyos, akár halálos kimenetelű következménye.

Természetesen nemcsak az emberi életben, egészségben, hanem még gyakrabban a járművekben keletkezik kár, melynek megtérítésére kötelezhető az, aki az adott tárgyait engedély nélkül kihelyezte. Nem véletlen, hogy a forgalmat befolyásoló műtárgyaknak szabványoknak kell megfelelniük, hiszen fontos az élet-és vagyonbiztonság szem előtt tartása.

Erről a Vezess korábbi cikkében részletesen is írtunk: