A Forma-1-es sztártervező Adrian Newey a 2024-s idény folyamán jelentette be, hogy távozik a Red Bulltól, ahol 2006 óta dolgozott, számos világbajnoki siker egyik fő kovácsa volt.
Viszonylag hamar kiderült, hogy a nagy pénzekből elképesztően felfejlesztett, a 2026-os szabályváltozások kapcsán nagy terveket dédelgető Aston Martinnál folytatja majd, sőt, ottani bemutatkozásakor nem pusztán műszaki főnökként, hanem egyenesen társtulajdonosként mutatták be a brit mérnököt.
Newey tavaly tavasszal kezdte meg a munkát Silverstone-ban – ezért a 2026-os kasztni fejlesztése is a többiekéhez képest pár hónapos hátránnyal indult –, az új idényre pedig a korábbi szerepei mellé a csapatfőnöki posztot is megkapta.
Az Aston Martin és az új, kizárólagos motorpartner, a Honda együttműködése azonban katasztrofálisan indult, Fernando Alonso és Lance Stroll nem hogy nem képes célba érni a versenyeken, egyenesen egészségkárosodást kockáztatnak, amikor az egyelőre pontosan nem ismert okokból vibráló autókat vezetik, melyekben szó szerint szétesik az akkumulátorcsomag.
A csapat fő tulajdonosa, Lawrence Stroll máris türelme végén jár, megrendült a bizalma Newey-ban, legalábbis a csapatfőnöki posztról való leváltásán gondolkodik, állítja veterán spanyol F1-es szakújságíró, Antonio Lobato.
„Az Aston Martinnál pillanatnyilag hiányzik az igazi vezetés. Tényszerűen tudom, hogy új csapatfőnököt keresnek. Newey egyszerűen nem dolgozik valódi csapatfőnökként. Ami azt illeti, nem is neki kellene” – magyarázta a Soy Motornak.
Gyanítható, hogy az Astonál nem Newey elküldése a terv, inkább a brit mérnök munkaköreinek szűkítésében gondolkodhatnak. Hogy kívülről szereznének-e új főnököt, például a Red Bulltól 20 év után kirúgott Christian Horner személyében, vagy házon belül gondolkodnak, egyelőre nem tudni, de ha az utóbbi, nem lenne nehéz dolguk, hiszen továbbra is alkalmazásukban áll az alakulatot 2022-24 között ilyen minőségben vezető Mike Krack, valamint az ugyanezen a poszton mindössze egy évig, 2025-ben tevékenykedő Andy Cowell is.



