Az Európai Unióban a tehergépjármű flották átlagéletkora eléri a 13,9 évet. Magyarországon ez az arány valamivel magasabb, 14,6 év – derül ki az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) adataiból.

A járműpark korszerűsítésére tehát nagy szükség lenne. A fiatalabb flotta nemcsak a munkaerő toborzás szempontjából lehet előnyős. A Waberer’s tapasztalatai szerint a 2022-24 között 39,15 százalékkal csökkent a meghibásodások száma az akkori flottafiatalítási lépesek eredményeképpen. Ezzel párhuzamosan 42,56%-kal, 1,35 millió euróról 776 ezer euróra mérséklődtek a kamionmentési költségek. A cégeknek tehát anyagilag is megérheti, ha fiatalítani tudják a gépkocsiparkjukat.

Közel ezer teherautót vásárol egy magyar cég 1

A Waberer’s emiatt döntött úgy, hogy az idei évben 925 darab tehergépjárművet vásárol. A fejlesztés nemcsak a nemzetközi, hanem a belföldi forgalomban közlekedő járműparkot is érinti. Ennek köszönhetően a napocskás cég nemzetközis járműflottájának átlagéletkora a tavaly 3 évről 2 évre csökkenhet a tervezett cserék után. A csereprogram keretében az első új járművek megérkezése májusra várható, az utolsóké pedig november elején. 

Közel ezer teherautót vásárol egy magyar cég 2

Az Euro VId és VIe emissziós normákat teljesítő tehergépjárművek fejlettebb motor- és utókezelő rendszereik révén nemcsak környezetkímélőbbek, hanem üzembiztosabbak is – így kevesebb időt töltenek szervizben, és hosszabb ideig állnak rendelkezésre. Az sem elhanyagolandó tényező, hogy akár 10-15 százalékkal alacsonyabb lehet az üzemanyag-fogyasztásuk az előző generációs modellekhez képest, ami kisebb CO2-kibocsátást eredményez. 

A tehergépjárművek mellett a Waberer’s Csoport vasúti logisztikai leányvállalata, a romániai PSC Csoport 2026 őszétől két darab új villamosmozdonyt is bérel. A LEMA Transmontana villamos mozdonyok 6000 kW-os teljesítményre képesek és akár 4050 tonnás teljes vonattömeget is vontathatnak. A PSP jelenlegi közép-kelet-európai útvonalain jellemző 1700-2300 tonnás tehervonatokkal egy vasúti szerelvény akár 70-90 tehergépkocsi rakományát helyettesíti.