Izgalmasan indult a munkanap az észak-karolinai Monroe városának rendőreinél február 18-án. 8 óra 32 perckor ugyanis az egyik egyenruhás kiszúrt a forgalomban egy SUV-t, melynek sofőrje gyanúsan viselkedett, ráadásul a rendszám is valamiféle hamisítványnak nézett ki.
Az autós annak rendje és módja szerint megállt. Ekkor derült ki, hogy egy 12 éves fiú ül a volán mögött, tök egyedül. A srác azt állította, lekéste az iskolabuszt, ezért úgy döntött, autóval megy a suliba. Terve nem jött be a rendőrök miatt, az iskolába azonban így is eljutott: az intézménytől kijött valaki, aki bevitte, a rendőrök pedig gondoskodtak az autóról.
Az eset kapcsán a rendőrség első körben figyelmeztetést adott ki, hogy fontos figyelni arra, hogy a gyerekek ne indíthassák be az autót, illetve ne indulhassanak el egy járó motorú kocsival. Másrészt azt is közölték, hogy az ilyen esetek kapcsán muszáj értesíteniük a gyermekvédelmet, akik az esetek kapcsán bevethetnek családsegítőt, vagy súlyosabb esetben a gyámhatóságot.
Nemrég Belgiumban egy 12 éves egészen más okok miatt került a volán mögé:

