Ahogy a közúton, a versenypályán is kulcsszerepet játszik a gumiabroncs, hiszen az viszi át az útra a hajtást, az biztosítja a tapadást, ezért a Forma-1-ben is kiemelt szerepe van az amúgy általában, már-már megszokásból szidott kizárólagos gumiszállítónak, a Pirellinek.
Gondolhatnánk, hogy most, 2026-ban, a sportág történetének legátfogóbb szabályváltozásai idején az olasz cég is a stabilitásra törekszik, de épp az ellenkezője történt, nyolc nappal a szezonnyitó hétvége kezdete előtt személyi változást jelentettek be a motorsportrészleg élén.
A hír azért nem teljesen meglepő, néhány hete már hallani lehetett róla, hogy a köztiszteletnek örvendő Mario Isola távozhat, mostantól azonban hivatalos is, az olasz szakember elhagyta a Pirellit, a cég pedig megnevezte utódját.
Az új motorsportfőnök a Pirellinél 2008 óta különböző, egyebek mellett F1-es fejlesztési munkakörökben is dolgozó Dario Marrafuschi, aki papíron március 1-jétől tölti be a posztot.
Isola is marad még egy darabig, a milánói gyártó közlése szerint július 1-jéig tanácsokkal segíti, tulajdonképpen betanítja utódját.
A Pirelli egyszerűen csak megköszönte az eddigi főnök munkáját, és a legjobbakat kívánta neki a jövőre, de a már feljebb említett pletykák alapján azt is tudni lehet, hol folytatja – ő lehet majd az olasz autóklub (Automobile Club d’Italia, ACI) motorsportért felelős főnöke.

