Szentpétervártól keletre, Moszkvától északra található Vologda városa, mely egészen furcsa jelenet helyszínévé vált a minap. Abban talán nincs semmi különös, hogy egy autó lerobban, előfordul ilyen bárhol. Ezt örökítette meg jó érzékkel valaki egy sokemeletes társasházból, amikor jött a váratlan.
A távolról készült, gyenge minőségű felvételen pontosan megállapíthatatlan márkájú autó – mely a helyi beszámolók szerint egy Lada – ugyanis nem sokkal az után, hogy a sofőr kiszállt és felpattintotta a gépháztetőt, elindult. A helyzet hamar ijesztő, de egyben komikus is lett: a szerelőből hirtelen áldozat lett, aki a csúszós úton minden testi erejét próbálta bevetni az elszabadult jármű megfékezésére, hiába. A kaland szerencsére gyors véget ért, kis részben egy arra járó bringás segítségének, nagy részben az útba eső havas járdaszigetnek hála.
De miért vált “önvezetővé” az autó? A videón nem látszik, de magyarázat lehet, ha az út valamennyire lejt, és a stabilnak hitt kocsi a mozgatás, piszkálás hatására megindult. Ennél viszont valószínűbb, hogy a sofőrből lett szerelő lelt rá a problémára, ami meggátolta a korábbi továbbhaladást, az autó pedig sebességben maradt, és elindult. Erre utal az is, hogy a megmozduláskor füstölni kezdett a kipufogó.
A történet egyébként abszolút sikerrel ért véget, mivel a jármű ismét üzemképes volt, a sofőr pedig elhajtott, mintha mi sem történt volna.
Nemrég egy másik magától gyorsuló autó borzolta a kedélyeket Oroszországban:

