Ha elég régóta vagy fiatal, találkozhattál olyan autókkal, melyekben nincs fejtámla. Manapság ez persze már nincs így, de megjelenésük nem a kényelemhez kapcsolódott, hanem a biztonsághoz: ütközés esetén feladata az ostorcsapás-hatás kivédése, vagyis annak megakadályozása, hogy a fej túlságosan is hátrabillenjen nyakunkon. Ha a csigolyák beszélni tudnának, biztosan hálásak lennének érte.

Idővel persze a biztonsági funkció mellé bejöttek olyan extra megoldások, melyek az utazás komfortját hivatottak növelni. Napjainkban a fejtámlák már egészen komolyan ki lehetnek párnázva, kaphatnak hangszórókat, sőt, meleg vagy hideg levegőt is átvezethetnek rajta, szellőztetve vagy épp fűtve a sofőr nyakát, tarkóját.

Ha a Mercin múlik, átalakul ez a minden autóban meglévő elem 1

Ezen a szinten nem tervez megállni a Mercedes-Benz, legalábbis erre utal egy új szabadalom, melyet a CarBuzz szúrt ki. A német prémiummárka ugyanis kitalálta, hogy a fejtámla akár masszázsfunkciót is kaphatna, mely enyhíthetné a menet közben fellépő izomhúzódást, fáradtságot és fejfájást, mely “rontja a vezetési élményt” – fogalmaz a gyártó.

A rendszer úgy működne, hogy egy szenzor felmérné, pontosan hol is van az utas feje, hogy majd a fejtámla automatikus megigazítása után a megfelelő ponton masszírozhasson a kar, mely kinyúlik a fotocellás ajtókat idézően kettényíló támlából. A fej hátsó részét, illetve a nyakat elérő kar aztán mozoghatna, foroghatna, rezeghetne, sőt, adott esetben akár a fej első részére átnyúlva is dolgozhatna – ez leginkább álló helyzetben lehet hasznos.

Felmerülhet a kérdés, hogy mi van a fejtámla eredeti funkciójával, a sérülések elleni védelemmel? Nos, ennek részletezésében nem merült el a Mercedes-Benz, csupán annyit írtak, hogy akkor az egész rendszer visszaáll zárt állásba.

A szabadalmak egyébként még nem jelentik automatikusan azt, hogy a bemutatott ötleteket meg is valósítják a gyártók. Sokan például azt nem szeretnék, hogy az alábbi koncepció valósággá váljon: