Ferry Porsche, az alapító Ferdinand Porsche kisebbik gyermeke már 1989-ben kijelentette, „Ha építenénk egy terepjárót, amely megfelel a minőségi elvárásainknak és ráírnánk az orrára, hogy Porsche, azt el is tudnánk adni.”
Colorado, E1 és 9PA
13 évvel a felvetés után, 2002 őszén mutatta be a cég az E1 vagy 9PA kódnéven ismert Cayenne első generációját. A Colorado kódnéven kifejlesztett SUV átütő siker lett. A kezdetben a VW Touareggel, majd az Audi Q7-tel, a Bentley Bentaygával és a Lamborghini Urus-szal rokon terepjáró óriasi profitot termelt és zseniális sportautók és versenygépek kifejlesztéséhez járul hozzá azóta is a Porschénél.




Bár az idén érkező Cayenne Electric több mint 1,5 millió benzines, dízel és benzines hibridhajtású előd sikerére építhet, a villanyautóvá alakított terepjáróban bőven van kockázat. A Porsche jócskán megégette magát a büszke villamosítási stratégiával, amiről mintha nem kérdezték volna meg a márkakereskedőket.
Ők tuti megsúgták volna, hogy az ügyfelek igényeivel nincs fedésben, ha pont a két legnagyobb darabszámú autó, a Macan és a Cayenne kap kizárólag elektromos utódot. Tavaly a cég 279 449 autót szállított ki, 10 százalékkal kevesebbet a 2024-esnél, amiből a Macan 45 367 elektromos és 38 961 benzines autóval részesedett. 80 886 darabbal a Cayenne állt a második helyen 2025-ben is.
Gondok a villanyautó-stratégiával
Bár a benzines régi Macan az elektromos hajtású újjal párhuzamosan gyártásban marad, csak Európán kívül és a nem EU-tag európai államokban érhető el, ahová nem ér el ez Európai Unió keze a szén-dioxid-kibocsájtástól függő büntetőadókkal. (Amivel nekem az a bajom, hogy sokkal kisebb ráfordítással nagyságrendekkel több CO2 kibocsájtását lehetne elkerülni, ha a cseppet sem végtelen forrásokból először a szénerőműveket állítjuk át legalább földgázra és épületeket szigetelünk, ahogy többek között dr. Hanula Barna javasolja előadásaiban.)
Hibrid és benzines hajtással gyártásban marad a harmadik, elektromos hajtással jön a negyedik generációs Cayenne (középen)
Mivel az újautó-vásárlók masszív többsége, különféle okokból, nem ad pénzt villanyautóért, a Porsche most rohammunkában fejleszt belső égésű motoros új Macant, ami várhatóan 2027-re vagy 2028-ra lesz kész.
Jön az elektromos, de marad az eddigi Cayenne
Ekkorra a középmotoros sportautók elektromos generációja is megvalósulhat, miután vagy két évet csúszik a 718 Boxster és a 718 Cayman utóda. Szokásával ellentétben a Porsche nem biztosította be magát több beszállítóval az akkucellák gyártására, mert elhitte a végül földbe álló NorthVoltnak, hogy megvalósul a cellagyártás és képesek lesznek szállítani. Nem így lett, ami évekkel visszavetette a modellváltást.
De az elektromos Cayenne érkezése kevesebb turbulenciával jár, mert az eddigi is rendelhető marad benzines és hibrid hajtásláncokkal, tehát az új nem a helyébe lép, hanem vele párhuzamosan kapható. A sportos luxus SUV új generációja várhatóan áprilistól lesz kézzelfogható hazánkban, de a minap élőben láttunk egyet belőle a Budapesten.
Áprilisban jönnek az első ügyfélautók Magyarországra
Külső
3023 milliméterre, majdnem 13 centit nőtt a tengelytáv a belső égésű motoros Cayenne-hez képest, hogy legyen hely a kerekek között a kapitális akkupakknak. Az autó 5,5 centivel nagyobb elődjénél, hossza 4985, szélessége 1980, magassága 1674 mm a légrugózás alapállásában. A kategórián belül ezek józan méretek, az új is kisebb az idén várhatóan búcsúzó BMW X5-nél.
Mesteri a formaterv, mert az új autó helyből azonosítható a Porsche nagy terepjárójaként, modernnek hat, de megteszi azt a gesztust az előd tulajdonosainak, hogy nem avultatja vészesen az autójukat, a kínálatban maradó harmadik generáció nem hat ósdinak mellette.
5,5 centivel nagyobb elődjénél, hossza 4985, szélessége 1980, magassága 1674 mm a légrugózás alapállásában
Egy elektromos autó energiaigényének mérséklésében az áramvonalasság fontosabb a súlycsökkentésnél, ezért a Cayenne Electric légellenállásnak lefaragása elsődleges volt. 0,25 az alaktényezője, ami egy nagy SUV-tól szó szép eredmény, pláne, hogy itt élek is vannak a karosszérián, nem úgy néz ki, mint a laposra nyalt jégkrém két pillanattal azelőtt, hogy letörik a pálcáról.
Ráadásul a kiváló légellenállási együttható rendes kilincsekkel és normális visszapillantó tükrökkel jött ki. Az áramvonalasságot többek között a tetőlégterelő felbillenthető középső része javítja, hogy a határozottabb élen könnyebben leváljanak a légáramlatok. A felnik is áramvonalasak, szinte teljes az első burkolat és az első lökhárítók résein átvezetett levegő légfüggönyt húz a kerekek elé, visszafogva a kerékjáratokban a turbulenciát.
GPS-koordinátás szárnyak a lökhárítóból
Ahhoz, hogy a hátul is agresszívebbre rajzolt Turbo farával hozni lehessen az alapverzió alaktényezőjét, két légterelő lap csúszik ki a hátsó lökhárítóból. A két függőleges spoiler a kasztni meghosszabbításával korrigálja a légáramlást, megkönnyítve az áramlások leválását és mérsékelve a csomagtérajtó mögötti örvénylést, ami visszafelé szívná az autót, növelve a menetellenállásait.
A két kinyitható spoiler a kasztni meghosszabbításával mérsékli a csomagtérajtó mögötti örvénylést, ami visszafelé szívná az autót. Alul a Porsche weissachi szélcsatornájának GPS-koordinátáit találjuk
Mókás, hogy a szárnyak alján a Porsche weissachi fejlesztőközpontjában működő szélcsatorna GPS-koordinátáit találjuk, ahol a szakemberek megküzdöttek ezért az eredményért.
Bár felező nincs, a villany Cayenne terepjáró maradt és offroad-csomaggal, gyakorlatilag a terepezéshez jobban passzoló lökhárítókkal is rendelhető. Hasmagassága 175-210 mm közötti, a normál magassággal 14,9 fokos első és 18,7 fokos hátsó terepszöget 25,0 illetve 22,7 fokra javíthatjuk a legmagasabb állásban, amivel 52 centire nő a gázlómélység az alapbeállítással mért 500 mm-ről.
Egy luxusautónál a vevőknek fontos az egyedi kivitel, amit a gyártó 13 alapszínnel és 20-22” között kilencféle formatervű felnivel támogat, a 12 féle belső kombináción és az öt utastéri csomagon felül. Akinek ez kevés, a Sonderwunsch (különleges kívánság) programban és az egyedi színekkel jóval messzebbre mehet az autó személyre szabásában, jó drágán, ahogy kell.
Extraként jégkék is lehet a megvilágított márkajelzés
Belső
Szervozárás csukja be az ajtókat, a budapesti szalonban kiállított autón hátul is adott volt a soft close. A terepjárók helyett inkább kupékon látott, elöl és hátul is keret nélküli oldalablakok közül csak az elsők rendelhetők dupla üvegezéssel a zajcsillapítás javítására.
Nagyon új a hajlított függőleges kijelző az utastér közepén. A gyár Flow display-nek hívja a vezető előtti 14,25” és az utas előtti, 14,9” képátlójú kijelzők közötti felületet, amin fel-le görgethetjük a tartalmat a függőleges és az enyhébben lejtő felületen a menüt scrollozva.
Az ívelt OLED-kijelzővel jól elválasztható és kényelmesebben hozzáférhető a funkciók nyomkodására szolgáló képernyőrész a megjelenítésre szolgáló függőleges felülettől
Az ívelt OLED-kijelzővel jól elválasztható és kényelmesebben hozzáférhető a funkciók nyomkodására szolgáló képernyőrész a megjelenítésre szolgáló függőleges felülettől. A felület nyomkodását megkönnyíti a bőrbevonatú támasz a kéztőnek, a Ferry-pad.
Megmaradt a valódi kapcsolók egy része is a hőmérséklet-állításhoz, a kormánykeréken lévő üzemmódkapcsoló és a gombok is igaziak.
Ma az a minimum, hogy a kijelzőn látott autó színe megfeleljen a ténylegesnek, a Cayenne ezt tudja. A highend audiorendszert a Burmester szállítja jó pénzért, az extrák közül ne hagyjátok ki a színes biztonsági övet és a megvilágított övcsatokat sem.
90 literes orrcsomagtér, hátul 535-781 literes és 1588 literre nő lehajtott üléstámlával
Kifogástalan a hátsó üléssor kényelme is, az osztott pad ülései elektromosan állíthatók. A hosszirányú mozgatással a csomagtér méretére is hatunk. 535 liter minimum, 781 a maximum, ami 1588 literre nő lehajtott üléstámlával. Nagyon jól jön a 90 literes orrcsomagtér.
Egy gyors kör a pályán az elektromos Cayenne-nel a sofőrnek pont olyan önfeledt, könnyű kis szórakozás, mint amilyen gyötrelem volt utasként Rácz Tamás kollégánknak:-)
Technika
Essünk túl a nehezén: 2,5 tonna alatt nincs új Porsche Cayenne, DIN-szabványos önsúlya 2525 kg, tehát vezető és csomag nélkül mérve. A 493 centis elődből a legkönnyebb benzines, a 353 lóerős V6-os 2055 kilós. Valójában a Cayenne eddig is azt igazolta, hogy a hajtásrendszer és a futómű olyan hatékonyan dacol a nyers tömeggel, hogy az autó súlya nem vagy alig tűnik fel.
300 kW vagy 408 a sima elektromos Cayenne teljesítménye, amit a rajprogram felvisz 442 lóerőre, a nyomatékcsúcs kilövéskor 835 Nm. Ezzel az autó 4,8 mp alatt gyorsul 100-ra, a 0-200-as idő 18,4 másodperc. A Porsche nem kér a villanyautók kiábrándító leszabályozási sebességéből, a belépőmodell is 230-at megy. A WLTP-hatótáv 574-642 km, a Porsche Cayenne Turbo Electricé 563-623 km.
408-442 lóerős a belépő villany Cayenne, 230-at megy és 4,8 mp a gyorsulása 100-ra
Lélekemelő számokat közült a gyár a Turbo hajtásláncáról. A feltöltő hiányában a teljesítményszintet mutató név maximum 1156 lóerős hajtásrendszert fed, a motorok a rajtautomatika használatakor 1500 Nm leadására képesek.
A hátsó állandó mágnesű szinkronmotor új fejlesztés, a villany Macanéhoz hasonló, de vannak vadonatúj elemei. A Taycannal szemben egyfokozatú az erőátvitel, nincs kétgangos váltó a hátsó kerekeknél. A Turbo neodímiummágnesű hátsó villanymotorját hat liter olaj hűti, amit nem szükséges cserélni. Az állórész hűtése a lényeg, mert brutális áramok fűtik, a rézlemez csomagokat is közvetlenül hűti az olaj, de forgórész, a rotor száraz marad egy műanyag elválasztónak köszönhetően.
408-448 és 857-1156 lóerő
Alapesetben a Turbo hajtásrendszere 857 lóerős, ami 10 másodpercig az előzéseket segítő gombbal 176 lóerőt felugrik, ekkor vagyunk 1033 lóerőnél. Rajtprogrammal érjük el az 1156 lóerőt a Cayenne Turbóban. Itt egyetlen bent ülőre kijön az a 231 lóerő, amivel a 3,2-es G sorozatú 911 a belső sáv ura volt az Autobahnon.
7,4 mp alatt van 200-on a Cayenne Turbo Electric, 2,5 mp elég neki 100-ig. Nincs benne hátul sem váltó, szemben a Taycannal
A Cayenne Turbo Electric gyorsulása 7,4 mp 200-ra, ami a hipersportautók szintje. A 100 megvan 2,5 másodperc alatt, a végsebesség 260 km/óra. Itt a hátsó nyomatékvektor-szabályozás és az önzáró differenciálmű is szériafelszerelés.
A Porsche nem aprózta el a vontatási kapacitást. Nagy szó, hogy az elektromos Cayenne ugyanúgy akár 3,5 tonnás utánfutót húzhat, mint a vontatóautóként híresen jó V6-os dízel Touareg. Offroad-csomag nélkül 3000 kg a határ mindkét hajtásverzióban.
Tasakos cellák a 800 voltos akkuban
800 voltos a nagyfeszültségű akkumulátor, a tasakos cellákat vélhetően az LG szállítja. Az akkucellákat zárt házba építi be a Porsche, nincs viszont az akkupakknak olyan külső kerete, váza, mint a korábbi villanyautókban, amivel több hely marad a celláknak, nagyobb lehet a hatótávolság.
113 kWh-s a 800 voltos akkupakk mindkét hajtásrendszerrel, széria a légrugózás
Elég nagy, nagyjából fél méteres cellák töltik ki az akkuházat, modulonként 32 van belőlük, összesen a hat modulban 192. A modulrendszer biztosítja az akku javíthatóságát, nem szükséges egyben cserélni meghibásodás vagy baleset miatt.
Az akkucellákat alulról és felülről is hűti a folyadékalapú temperálás, nemcsak alulról. Ahol belép a hűtőközeg, az akkupakk jobb oldalán lévő modulokban, ott egyenesek a vízcsatornák, a bal oldalon pedig, ahová melegebb folyadék érkezik, a csatornák picit elágaznak, így lassabban halad át a hűtőközeg, hogy hasonló hűtőhatást fejtsen ki mindkét oldalon, vagy épp melegítsen, ha villámtöltéshez kell előtemperálni az akksit. Az egyenletes cellahőmérséklet döntő az akku élettartamában és a villámtöltés működésében.
Hightech: szilíciumos anód, NMCA-katód
Ritkán találkozunk tasakos (angolul pouch) akkucellákkal, gyakoribbak a merev, prizmatikus (hasáb alakú) és hengeres cellák. A Porsche azonban a legeslegtöbb villanyautóban tiszta grafitból előállított anódhoz pár százaléknyi szilíciumot hozzáadva gyorsítja a villámtöltést, mert a szilícium a grafittal azonos tömegnél is sokkal-sokkal több lítiumiont tud felvenni a grafitnál.
11 kW-os alapáron a fedélzeti AC-töltő, az autóba épített csatlakozóval indukciósan is töltető a garázsban az akku. 90 százalék a hatásfoka, alig rosszabb a kábelesnél
Viszont töltéskor és merítéskor a szilícium erős térfogatváltozásán megy át, a töltés a cellák enyhe felpuffadásával jár együtt és erre a térfogatváltozásra a tasakos cellákkal jól felkészíthető az akkucsomag.
A katód sem mezei NMC-elektróda! Az NMCA-katód összetevője a nikkel, a mangán és a kobalt mellett az alumínium, ami javítja a kiugróan jó energiasűrűségű cellák stabilitását. Alexander Bloch remek videójából az is kiderül, hogy a Macan 100 kilowattórás akkuja 570 kg-ot nyom, a Cayenne még fejlettebb és energiasűrűségű telepe 113 kilowattórás és 620 kilós.
Akár 400 kW-os töltés
Többnyire 390 kW a maximális töltési teljesítmény, ami felkúszhat 400 kW fölé, ha 45-48 százalékos töltöttséggel indítunk és 40-42 Celsius-fok az akku belső hőmérséklete. A 390 kW eléréséhez elég 15 fokos cellahőmérséklet és 9 százalékos töltöttség.
390-400 kW az egyenáramú töltés maximuma, előbbit már 15 fokos akkuval képes produkálni az új Cayenne
Az Auto Motor und Sport tesztjén, hűvös időben még 66 százalékos töltöttséggel is 299 kW-tal zúdult a töltés az akkuba és 82 százaléknál 116 kilowattot írt a visszajelző, míg a csúcsérték valóban 390 kW volt. Akár 15-17 fokos hőmérsékleten is 400 kW körüli elérhető.
Nem durcázik 400-as oszlopon
Fontos értéke az elektromos Cayenne-nek hogy 400 voltos töltőoszlopon sem tárja szét a kezét durcásan, hogy én 800 voltos villanyautó vagyok és nem ilyen pórias környezetbe terveztek, ahol 400 volton kell tölteni. A Cayenne ilyenkor szépen felvehet akár 200 kilowattal áramot.
Légrugózásával 50-ről 52 centire emelhető a gázlómélység
Természetesen adott a plug&charge funkció, tehát nem muszáj mindig töltőkártyákkal vagy alkalmazásokkal szerencsétlenkedni ahhoz, hogy tölthessünk, mert az oszlop azonosítja az autót és a hozzá tartozó számlát, mint a Teslák vagy például a frissebb elektromos Mercedesek.
Induktív töltés a garázspadlóról
Izgalmas extra az otthoni töltést nagyban leegyszerűsítő induktív töltőlap, amely a garázs padlóján helyezhető el. Az 50 kilós váltóáramú töltőmodul elviseli, ha a vezető rosszul céloz és ráhajt, ahelyett, hogy a kerekek közé venné. Az induktív töltőről itt írunk részletesen, a cikkből az is kiderül, hogy mi történik, ha egy háziállat a másznék az induktív töltő padlón lévő és az autó aljára rögzített lapja közé.
14,25″ a vezető előtt lévő és 14,9″ a utas előtti kijelző képátlója
Indukcióval a maximális töltési teljesítmény 11 kilowatt három fázison, ennél többet sajnos a bal hátsó sárvédőn található, motorizált fedél mögött lévő csatlakozóval sem vesz fel az autó alapáron. A cikk írásakor 690 ezer Ft körüli összegért 22 kilowattal tölthetünk AC-ről. Az egyenáramú villámtöltő bal oldalon található és nagyon kényelmes, hogy jobb hátul is van töltőcsatlakozó váltakozó áramú töltéshez.
600 kilowattal képes fékezni az első és az autót legtöbbször egymagában hajtó hátsó villamos gép, ami irtózatos rekuperációt jelent. Ha az akku töltöttsége megengedi a kiugró visszatermelést, az üzemi fékeknek alig van dolga, a gyár szerint a lassítások 97 százalékát az üzemi fék nélkül megoldják a villanymotorok, de az elektromos Porsche Cayenne is rendelhető kerámia féktárcsával.
4WS és aktív futómű
Most először érhető el a Cayenne-hez, de csak a Turbóhoz a Porsche Active Ride futómű. A karosszériamozgásokat, a dőlést, az ágaskodást és a bólintást minimalizáló aktív kerékfelfüggesztés 35 ezredmásodperc vagy 3,5 századmásodperc alatt képes változtatni a rugózáson és a lengéscsillapításon, a lengéscsillapítók húzófokozatban, berugózáskor és nyomófokozatban, tehát kirugózáskor is állítható a két szelepes adaptív gátlókkal. Egyetlen szeleppel kompromisszumot kellene kötni hogy épp a ki- vagy a berugózást szabályozod a lengéscsillapítókkal.
Feláras az összkerékkormányzás, a dőléskiegyenlítés és a kerámiafék. Offroad-csomaggal jobb terepszöget adó első lökhárítót kapunk
12,7-ről 11,6 méterre csökkenti a fordulókört a mindkét verzióhoz feláras, a hátsó kerekeken legfeljebb 5 foknyit fordító hátsókerék-kormányzás. A szériában légrugós, így állítható hasmagasságú Cayenne Electric szoftvere 100 km/óra felett fordítja el az elsőkkel párhuzamosan a hátsókat a stabilitás javítására, 100-ig ellentétesen fordulnak el a kerekek, egy métert csökkentve a fordulókörön.
Költségek
Itthon is konfigurálható az elektromos Porsche Cayenne, de az első autók csak tavasszal, várhatóan áprilisban érkeznek meg. Az autók tényleges vételára a számlázas napján érvényes euró-forint középárfolyamtól függ, de a nagyságrendet segt belőni az a 45 513 999 forint, amennyibe a cikk feltöltésekor kerül a konfigurátor szerint a sima Cayenne Electric alapszínben, 20-as kerékkel, extrák nélküli.
45 513 999 Ft a cikk feltöltésekor a konfigurátor szerint a sima Cayenne Electric alapára, a Turbo 69 391 602 forinton nyit, szériában 21-es kerékkel és sportüléssel
Közel 25 millió forinttal feljebb nyit a Cayenne Turbo Electric, itt 69 391 602 forint volt az indulóár, szériában 21-es kerékkel és sportülésekkel.
Ebbe a szűk 70 millióba nem fér bele a hátra is rendelhető ülésszellőztetés, az akusztikus első oldalablak vagy az ajtókban lévő kartámaszok és a középső könyöklő temperálása, ami kellemesebb hőérzetet teremt.
Belemelegedve az extrák összeválogatásába a 3,5 milliós aktív futóművel, a 4,2 milliós kerámiafékkel, bő 700 ezres hátsó kormányzással, 22 kW-os AC-töltővel vagy 2,2 millióért a változtatható fényáteresztésű üvegtetővel könnyen eljutsz 88-90 millió forintig.
Észak-Pesten, a XIII. kerületi Fáy utcában létesül az új márkaszerviz. Az új létesítmény profilja kiegészülhet használt Porschék értékesítésével
A márkához kapcsolódó hír, hogy Pesten is lesz márkaszerviz 2027-re. A Porsche Inter Auto Hungaria a főváros észak-keleti részén, a XIII. kerületi Fáy utcában létesít márkaszervizt. Az új szerviz elsősorban azoknak a kelet-magyarországi ügyfeleknek teszi kényelmesebbé autójuk karbantartásáét és javítását, akiknek a főváros dél-budai részén a jelenlegi telephely nehezebben megközelíthető. Itt nem Porsche-centrum születik, amilyen a Szerémi úton működik, de az új létesítmény profilja kiegészülhet használt Porschék értékesítésével.

















