Az év remélhetőleg utolsó negatív autóipari szenzációja volt, amikor az Euro NCAP ausztrál társszervezete, az ANCAP közzétette legfrissebb biztonsági vizsgálatainak eredményét, és a frissen bevezetett Suzuki Fronx szabadidőjármű egyetlen csillagot kapott az ötből.




A minősítés elmarasztaló, ám ettől függetlenül egy további, súlyos hiányosságot is azonosított az ANCAP: a hátsó biztonsági övek csévélő dobja erő hatására teljesen kiold, nem fékezi az övet, így az utas akadálytalanul zuhan előre, nekicsapódva az első ülés támlájának.
Ezt alább videón meg is nézheted:
A Suzuki helyi forgalmazója késlekedés nélkül lépett: azonosították azt az alvázszám-tartományt, amely érintett a problémában, és ezekben az autókban a lehető leghamarabb, saját költségükre cserélik az inkriminált alkatrészeket. Addig is arra kérik ügyfeleiket, hogy ne használják a hátsó üléssort.
A Suzuki gyorsasága dicséretes, ugyanakkor a problémának csak egy részét oldja meg: az alapkonstrukció ugyanis a biztonsági öv fatális hibájától függetlenül nem képes 1 csillagnál magasabb eredménnyel teljesíteni a vizsgálatot.
Az alábbi videó a Suzuki Fronx biztonsági vizsgálatának többi elemét is mutatja:
Ez ugyanakkor nem biztos, hogy teljes mértékben a Suzuki hibája. Az ANCAP ugyanis szintén egyetlen csillaggal értékelte a Fronx-szal közös alapokon nyugvó, új generációs Suzuki Swift biztonsági teljesítményét, miközben a Swift ha nem is kiemelkedően, de elfogadható három csillagos eredménnyel abszolválta az Euro NCAP tesztprogramját. Ezen is van persze javítanivaló, de messze nem bukás.



