Az M4 autóút teljes hossza 224 kilométer, az eddig elkészült 153 kilométeres szakasz bruttó 583 milliárd forint hazai költségvetési forrásból épült. Ebből a Törökszentmiklós és Kisújszállás közötti 34,3 kilométeres szakasz kivitelezésének bruttó összege 170,1 milliárd forint.

Új gyorsforgalmi utat adtak át Magyarországon 1

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) beruházásában, a Duna Aszfalt Projekt Zrt. kivitelezésében zajló beruházás során a meglévő kétszer egysávos főutat bővítették kétszer két sávra a Törökszentmiklóst elkerülő szakaszon 8,1 kilométeren, a Kisújszállást elkerülő szakaszon pedig 8,7 kilométeren. A két város között új nyomvonal épült kétszer két sávon 17,5 kilométeren.

Azokon a szakaszokon, ahol négysávos utat alakítottak ki, a 110 km/h-s megengedett sebességnek köszönhetően csökkent a menetidő. A beruházás során három külön szintű csomópont épült, valamint 14 műtárgy, köztük egy új híd a Nagykunsági-főcsatorna felett.

Új gyorsforgalmi utat adtak át Magyarországon 2

A beruházás során keresztező utak is megújultak hat helyszínen 4,3 kilométeren. Önkormányzati kezelésű földutak is készültek: hat főpályát keresztező földút 3,3 kilométeren és harmincegy párhuzamos földút 26,3 kilométeren.