Az elmúlt hetekben Lewis Hamilton szinte minden alkalommal kifejezetten negatívan nyilatkozott, és volt, hogy úgy tűnt, már 2026-hoz sincs kedve. A katari Forma-1-es után kicsit mintha erőt vett volna magán a hétszeres világbajnok, a lemondó hangnemet pedig kicsit motiváltabbra cserélte. Ez jelen esetben azt jelentette, hogy megfogalmazta panaszait a csapattal szemben, melyeken változtatna.
A változtatásokkal kapcsolatos gondolatait Hamilton korábban nem osztotta meg, Abu-Dzabiban azonban elárulta, vannak köztük olyanok, melyek egyes személyek szerepköreire terjednek ki. “Minden hétvégén leírtam, hogy mi ment rosszul éppen, milyen döntéseket hoztam, szóval sok mindent tanulhatok belőle. A szünet alatt elemzem ezeket a döntéseket, és kidolgozom, hogyan hozhatok jobb döntéseket a jövőben.”
“A személyes környezetem tagjai, a csapattagok, az emberek szervezése, más pozíciókba helyezésük a jobb munkavégzés érdekében – mindezeket meg kell nézni a környezetemben, hogy optimalizálni tudjuk a csapatmunkát” – fogalmazott a Ferrari versenyzője.
Amikor konkrétan rákérdeztek, hogy ez alatt személyi változásokra is gondol-e, igennel válaszolt, és hozzátette, szerinte nem marad meg jelenlegi formájában a csapat struktúrája.
