A Forma-1 1950 óta íródó történelmében 12 helyszínen járt a sorozat az Egyesült Államokban. Igazán komolyan sehol sem vetette meg a lábát az F1, az azonban immár biztos, hogy az Amerikai Nagydíj jelenlegi helyszíne, az austini Circuit of The Americas ebből a szempontból rekorder lesz.

Ez egy frissen bejelentett szerződéshosszabbításnak köszönhető, melynek értelmében

2034-ig vissza fog térni a mezőny a helyszínre.

A COTA így a tervek szerint 23 F1-nagydíjat rendez majd új szerződése végéig – a jelenlegi éllovas a Watkins Glen versenypálya 20 Forma-1-es nagydíjjal. Az austini helyszínen először 2012-ben állt rajthoz a mezőny, volt itt világbajnok-avatás is 2015-ben Lewis Hamiltonnal. Itt aratta utolsó futamgyőzelmét Kimi Räikkönen 2018-ban, a 2020-as futamterveket azonban a pandémia semmissé tette.

Ezzel eldőlt, hogy 2034-ig legalább két amerikai futam lesz a Forma-1-es versenynaptárban, köszönhetően Miami 2041-ig szóló szerződésének. Ha reálisak vagyunk, akkor ez a kettő inkább három: Las Vegasban ugyanis magának a Forma-1-nek is van érdekeltsége még ingatlanszinten is, így aligha elképzelhető, hogy a kaszinóváros 2027-ben lejáró szerződését ne hosszabbítanák meg.