Orral a bejárat felé néz az a Mercedes-Benz Actros 1863LS nyerges vontató, amely a napokban parkolt le a budapesti XI. kerületi Pappas Autó kereskedés előtt. A kéttengelyes vontató feltűnő jelenség, hiszen ilyen metálfekete jószágot ritkán látni ebben a kategóriában.
Mind az emberi szem, mind pedig a fényképező objektívje sajátos fénytöréseknek lehet a tanúja, amikor erre a vontatóra irányul. A metálfényezés ugyanis olyan apró fémrészecskéket tartalmaz, ami miatt a felület mélyebbnek és rétegzettebbnek hat. Bizonyos szögekből nézve grafitszürkének vagy antracitnak hat. Más szögekből pedig akár mélyfeketének tűnhet. A hatás mozgás közben válik igazán látványossá: ahogy a jármű mozog, a fény folyamatosan változó szögben éri a felületet, így a metálfény szinte „életre kel”.
De létezik-e ennél dögösebb szín a Mercedes-Benz ProCabin Gigaspace fülke alatt dolgozó, 16.000 cm³ hengerű-tartalmú dízelmotor erejének kifejezésére? A 630 lóerős, 3000 Nm-es nyomatékot kínáló, TurboCompound technológiát használó motor a gyártó szerint olyan erős, hogy teljes terhelés esetén is sebességvesztés nélkül abszolválja a nagyobb emelkedőket.




A bemutatópéldány szinte valamennyi rendelhető és létező extrával fel van vértezve. Ezek közé tartoznak a teljesség igénye nélkül a multibeam-LED-fényszórók, a légrugós bőrülések, valamint a gyári állóklíma. Aztán mindenképpen fontos még megemlíteni az Extra PremiumComfort matraccal ellátott sofőrágyat, amely légáteresztő anyagokból készült, és a hagyományos matracokhoz képest vastagabb, többrétegű habszerkezetet alkalmaz, ezáltal jobban elnyeli a mozgásokat és stabilabb fekvőfelületet biztosít.
A fülkét LED-es hangulatvilágítás, valamint Mercedes-Benz-csillag-projektálás teszi hangulatosabbá. Utóbbi egy olyan hangulatfokozó dizájnelem, amely háromágú csillagot vetíti ki a kabin belső felületére, főként az ajtópanelra vagy a padlóra egy szolid LED-fényforráson keresztül.
Érdekesség, hogy a ProCabin eredetileg 2023 októberében mutatkozott be. A Vezess akkor elsőként számolt be az új dizájnról, amelyet az eActros 600-ashoz terveztek. Idővel azonban a dízelhajtású változatoknál is megjelent a korábbinál 12%-kal kedvezőbb cW-értékkel (áramlástani ellenállás tényező) rendelkező fülke.
