Nem csupán a futamok, hanem az időmérők után is ellenőrzik a Forma-1-es autókat a Nemzetközi Automobil Szövetség technikai delegáltjai. Természetesen megtörtént ez a Szingapúri Nagydíj időmérője után is, ám a különféle paraméterek csekkolása közben nem találtak mindent rendben.

A kivételt a Williams autói jelentették. Mint a szövetség hivatalos dokumentumában fogalmaznak, a 23-as és az 55-ös rajtszámú versenygépek hátsó szárnyának legfelső, állítható eleme (köznapi nyelven a DRS) 85 mm-nél nagyobbra nyílt a szárny mindkét végén.

Tekintve, hogy technikai szabálytalanságról van szó, az első pillanattól egyértelmű volt, hogy ez csont nélküli kizárást jelent Alexander Albon és Carlos Sainz számára. A két pilóta a 12., illetve a 13. helyet szerezte meg a kvalifikáción, melyet ezzel töröltek a nevük mellől.

Az időmérős kizárás nem azt jelenti, hogy a pilóták ne indulhatnának el a vasárnapi nagydíjon, Albon és Sainz a rajtrács végéről kezdhetik a futamot. A döntés kapcsán a Williams közölte, nem volt céljuk, hogy tiltott módon extra teljesítményhez jussanak, és hozzátették, saját méréseiknek korábban megfelelt a hátsó szárny. Ezzel együtt elfogadják a döntést, és mérési procedúrájukat felülvizsgálják.