A Red Bull hollandja, Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Azerbajdzsáni Nagydíjat a mercedes George Russell, valamint a williamses Carlos Sainz előtt. A bakui hétvégén konstruktőri bajnok lehetett volna a McLaren, ám ehelyett egy hetedik hely, valamint egy autótörés a mérlegük.

Az 51 körös futamot a többség közepes abroncsokon kezdte, de csak 11-9 arányban múlták felül a sárga oldalfalú Pirellik a kemény keverékeket. Többek között az élről induló Max Verstappen (Red Bull), a harmadik sorból George Russell (Mercedes) és Cunoda Juki (Red Bull) autóira is ilyen gumik kerültek. Isack Hadjar Racing Bullsán közepesek voltak – a francia autójával gondok voltak a rajt előtt, de időben orvosolták a problémákat, és elrajtolhatott a McLarenek öleléséből, a 8. helyről.

9 fotó

Verstappen a tapadási hátrány ellenére is elsőként fordult az első kanyarban Carlos Sainz (Williams) és Liam Lawson (Racing Bulls) előtt. A rajt nagy vesztese Oscar Piastri volt, aki először beragadt a rajtnál és visszaesett a 20. helyre, majd egy szektorral később a falba állt. A McLaren bajnoki éllovasa lenullázta magát, jött a biztonsági autó. Piastri egyébként a rajtos visszaesését egy megtorpanással kísért kiugrásnak köszönhette – hibát hibára halmozott Bakuban.

F1: Ütközött az éllovas, elmaradt a bajnokavatás 6

Oscar Piastri (Kép: Rudy Carezzevoli/Getty Images)

Páran a safety cart ki is használták a mezőny végén egy ingyen kerékcserére. Verstappen tehát maradt az élen Sainz, Lawson, a két Mercedes (Andrea Kimi Antonelli és George Russell), Cunoda, Hadjar, Lando Norris (McLaren), Charles Leclerc (Ferrari) és Lewis Hamilton (Ferrari) előtt. A 11. helyen haladó Fernando Alonso pozíciója nem volt biztos, ugyanis az Aston Martin spanyolja együtt mozdult Piastrival a rajtnál – később meg is kapta érte az 5 másodperces büntetést.

Verstappen jól kezelte az újraindítást az 5. kör elején, maradt az élen. Hátrébb Russell bukott egy helyet, miután a csapattárs Antonelli kiterelte őt az első kanyarban. Norris is visszaesett a 9. helyre, Leclerc talált utat mellette az első kanyarban. Nem sokkal később Hadjar esett vissza a Ferrarik és a McLaren alkotta trió közé-mögé. A helyzet a 8. körre rendeződött, a 10. Hadjar előtt Hamiltonnal, előttük pedig a Leclerc-t támadó Norrisszal.

Az élen ez alatt Verstappen elkezdett megnyugtató előnyt kiautózni a Sainz, Lawson, Antonelli vonat előtt. Russell csatlakozhatott rájuk azok után, hogy a brit utat talált Cunoda mellett a 10. körben, Sainz azonban ez idő alatt elszakadt, így a mozdony már nem ő volt. A spanyol 13 kör után bő 3 másodperccel Verstappen mögött, és 2,5 mp-cel Lawsonék előtt haladt.

F1: Ütközött az éllovas, elmaradt a bajnokavatás 7

Liam Lawson és Andrea Kimi Antonelli (Kép: Joe Portlock/Getty Images)

A futam ezen a ponton kicsit megfagyott, az élen álló páros egymáshoz, illetve az üldözőkhöz képest is növelte előnyét. Hamiltonnak volt viszont egy komoly elfékezése, melynek majdnem falazás lett a vége, majd a 18. körben Alexander Albon forgatta a falba Franco Colapinto Alpine-ját. A Williams britjét emiatt később 10 másodpercre megbüntették.

Lawson mögül a 19. körben kiszedte Antonellit a Mercedes egy kerékcserével, így egyrészt a kiállások is beindultak, másrészt a tartósabb gumikon érkező Russell próbálkozhatott. Egy körrel később Leclerc kapott új abroncsokat, kettővel később pedig Lawson. Az új-zélandi még éppen Antonelli elé tért vissza a pályára, de a célegyenesben az olasz nem kegyelmezett. Lawson mögé később megérkezett Leclerc, de a ferraris nem tudott mit kezdeni ellenfelével.

Féltávnál Verstappen előnye 8 másodperc volt Sainz előtt, akire fokozatosan közelített az ekkor harmadik Russell. A radarokon időközben esőfelhők tűntek el, amik inkább csak látványosak voltak, a csapadék esélye csekélynek tűnt.

Sainz kerékcseréjére a 28. körben került sor, a közepes abroncsok több pilótánál (pl. az ekkor negyedikként haladó Norrisnál) is egészen sokáig kitartottak. A többiekről, akiknél kemény gumik voltak fenn, ráadásul nem is beszéltünk.

Hosszú eseménytelenség után a 37. körben kezdődött egy újabb kerékcsere-időszak, akik elnyújtották első etapjukat, azok ekkortájt rendezték adósságukat. A folyamatot Hamilton kezdte, a következő körökben pedig Verstappen, Russell, Cunoda és Norris is megejtették cseréjüket. Norris kiállása lassú volt, így Lawson és Leclerc mögé tért vissza a pályára, holott akár előttük, vagy mellettük is lehetett volna a két másodperces baki nélkül. Cunoda viszont épp ebbe a mezőnybe tért vissza, Lawson és Leclerc közé. Érdekes kvartett alakult így az 5-8. helyen.

F1: Ütközött az éllovas, elmaradt a bajnokavatás 8

Lando Norris (Kép: Clive Rose/Getty Images)

Russell saját kiállása után maradt a második helyen Sainz előtt, az elnyújtott első etappal egészen sikeresen előreugrott. Sainznak közben el kellett kezdenie a tükröt is figyelnie, ugyanis Antonelli bukkant fel egyre nagyobb méretben.

Az utolsó tíz körben több fontos előzés is történt. Először Norris lépett előre Leclerc kárára a hetedik helyre, majd a monacói elengedte a csapattárs Hamiltont, aki frissebb gumikon érkezett gyorsabban mögötte. Újra összeállt így egy kvartett, mert Lawson jól fogta Cunodát és Norrist.

Akit alig láttunk az egész futamon, az Verstappen, Russell és Sainz. A holland pályafutása 67. győzelmét 14 másodperces előnnyel szerezte meg a Mercedes britje előtt, Sainz pedig a Williamst vitte dobogóra, a spanyolra végül nem jelentett veszélyt Antonelli.

Lawson végül kivédett minden támadást, ötödik lett Cunoda, Norris, Hamilton, Leclerc és Hadjar előtt. A Ferrari párosánál úgy tűnt, hogy a végén a brit visszaengedheti maga elé a monacóit, de ez fél másodperc híján mégsem jött össze.

F1: Ütközött az éllovas, elmaradt a bajnokavatás 9

A teljes eredménylista

A bajnokságok állása:

  1. Piastri – 324 p
  2. Norris – 299 p
  3. Verstappen – 255 p
  4. Russell – 212 p
  5. Leclerc – 165 p
  6. Hamilton – 121 p
  1. McLaren – 623 p
  2. Mercedes – 290 p
  3. Ferrari – 286 p
  4. Red Bull – 272 p
  5. Williams – 101 p
  6. Racing Bulls – 72 p

A 2025-ös Forma-1-es szezon két hét múlva a Szingapúri Nagydíjjal folytatódik.