Szeptember 1-én kezdődött az úgynevezett Adaptive Hussars 2025 előre tervezett, NATO keretek között megrendezett, összhaderőnemi védelmi gyakorlat. A Honvédelmi Minisztérium szombati közleménye szerint a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján.
Leírásuk szerint ez a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete.
A szeptember 15-28.közötti időszakban az alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások történnek majd. A Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.
A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését, türelmét és óvatosságra inti őket. A katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
Hol tűnnek fel a katonai járművek?
Szeptember 14-én, vasárnap, 15:00 és 19:00 óra között katonai gépjárművekből álló menetoszlopokat indítanak a Szentes laktanya – Kunszentmárton – Martfű komplejáró – útvonalon.
Szeptember 15-én technikai eszközátcsoportosításra kell számítani reggel 08:00 és este 20:00 óra között a Szentes laktanya – Kunszentmárton – Martfű – Rákócziújfalu – Rákóczifalva – Szolnok, illetve Hódmezővásárhely laktanya – Szentes – Kunszentmárton – Martfű – Rákócziújfalu – Rákóczifalva – Szolnok útvonalakon.
Katonai rendész felvezetéssel kísért menetoszlopokra lehet számítani szeptember 15-én 10:00 – 14:00 óra Székesfehérvárról az M7-es autópályán Budapestre, míg a fővároson belül a Jászberényi út 39-41.-Kőbányai út-Könyves Kálmán krt.-Bocskai út- Budaörsi út-Mária Terézia laktanya útvonalon.
Katonai konvojok közlekednek szeptember 15-én 05:00-16:00 óra között időintervallumban Győr és Kecskemét között, a Győr (laktanya) – M19 – M1 – M0 – M5 – 445. sz út – Kecskemét útvonalon. Aznap a tatai harckocsidandár is átcsoportosítást hajt végre 10:00 – 17:00 között a Tata -1. számú főút – Győr útvonalon.
Ugyancsak szeptember 15-én a Kecskemét- 445-es út- M5- 52-es út- Solt- 51-es- M8 – M6 – 62-es út – M7 – 8-as út – 83-as út-Pápa útvonalon katonai konvojok hajtanak végre menetet közúton, míg Pápa térségében merevszárnyú légijárművek miatt megnövekedett hanghatásra is lehet számítani.
Hol tűnnek fel a katonai járművek?
