Meghatározó bejelentést tett a jövője szempontjából a Forma–1-es Olasz Nagydíj szombati napján az Alpine csapata. Korábbi szándékainak megfelelően az enstone-i gárda megállapodott a folytatásról versenyzőjével, Pierre Gaslyval, aki 2028 végéig kötelezte el magát a csapat felé a nemrég aláírt szerződéshosszabbítás értelmében.
Az Alpine közleménye szerint az újabb egyezség a felek egymásba kölcsönösen vetett hitéről árulkodik, ugyanis a francia versenyző – aki 2023 elején igazolt hozzájuk – így zsinórban hat szezont tölt majd a jövőre Mercedes-motorokra váltó csapatnál, köztük az új, 2026-ban életbe lépő szabályrendszer első három évét is.
„Izgatott vagyok amiatt, hogy hosszú távon elköteleződtem az Alpine iránt” – nyilatkozta a szerződéshosszabbításáról az egyszeres nagydíjgyőztes. „Büszkeséggel tölt el, hogy franciaként egy francia márkánál versenyezhetek. Amióta 2023-ban csatlakoztam, mindig is éreztem, hogy ez a csapat a megfelelő hely számomra a jövőre nézve.”

Megállapodtak a felek: Flavio Briatore és az Alpine egészen 2028-ig magukhoz láncolták Pierre Gaslyt. (Fotó: Alpine F1 Team)
Gasly az új egyezség kapcsán kiemelte, hogy Flavio Briatore támogatása mellett az is fontos volt számára, hogy a Renault nemrégiben kinevezett, új ügyvezető igazgatója, Francois Provost is elkötelezett a Forma–1-es projekt iránt. „Természetes volt a döntés, és itt akarok lenni a következő években is azért, hogy beteljesítsem a közös célunkat: futamokat és világbajnokságot nyerni” – jelentette ki a 29 éves pilóta.
„Amióta visszatértem a csapathoz, mindig is hangsúlyoztam, mennyire fontos építeni és javítani az Alpine versenyképességét” – mutatott rá Briatore. „Jól felkészültünk a Forma–1 új, 2026-ban kezdődő korszakra, és most már rendelkezünk egy vezérpilótával is, aki jó úton halad. Pierre rendkívül értékes volt ebben a kihívásokkal teli időszakban. Nagyon lenyűgözött a hozzáállásával, az elkötelezettségével és a tehetségével, és alig várjuk, hogy együtt írjuk tovább a közös történetünket.”
Az egyelőre kérdéses, hogy ki lesz Gasly csapattársa 2026-ban, sőt, a szóbeszéd szerint az sem biztos, hogy az Alpine a mostani felállásával fejezi be a szezont. Az újonc Jack Doohan – a tavalyi abu-dzabi szezonzáróval együtt – mindössze hét futam után került kispadra, ám a helyére ültetett, az autóját a hungaroringi Pirelli-teszten is összetörő Franco Colapinto sem tudott jobb teljesítményt nyújtani. Az argentin még a múlt hétvégi Holland Nagydíjon volt a legközelebb a pontszerzéshez, ám azzal, hogy végül a 11. helyen intették le, továbbra is elmondható, hogy a csapat idei eddigi összes pontját a most hosszú távra lekötött Gasly szerezte.
